Meglehetősen ünneprontó gondolataim támadtak a napokban, ami mára,- húsvét ide, vagy húsvét oda -  a papírra vetés igényét is felvetette.

Főpásztorunk tegnap nagypénteken  a  Via Crucis keresztútját követő misén, ahol a világ bűneit sorolta fel, és azokért ostorozta keresztény testvéreit, paptársait, nos ott elfelejtette megemlíteni azokat a keresztényeket akiket egy másik vallás nevében, egy másik Isten nevében ölnek ezerszám halomra. Elfelejtett kiállni értünk keresztényekért, és elfelejtette kimondani, hogy ránk keresztényekre halálos veszély leselkedik onnan és azoktól akiknek fiait, lányait és gyermekeit Ő katolikus egyház feje kvázi nap-mint nap"simogat"! Szerinte  a botránykeltő papok, érsekek és bíborosok nem abban hibásak, hogy pedofil, vagy homoszexuális beállítottságuk van és olykor engednek a gonosz kísértésének, hanem abban, hogy botrányos és felháborító részükről kimondani, hogy a migráció nem egészséges és nem normális dolog, valamint a migráció, a kereszténység lefejezéséhez vezethet! De mit is várhatnánk el a felvilágosult Jezsuitától?  Szerinte és más felvilágosult Jezsuita szerint teljesen normális és vállalható a homoszexualitás léte, valamint normális dolog a liberalizmus degradálása, normális és elfogadott a demokrata' kifejezés lealacsonyítása, és normális dolog minden olyan cselekedet ami a nemzetállamok és a társadalmak megbontását feszegeti. 

Mert mit várhatnánk el a társadalmaktól és az emberektől, ha nem ezt a trendet, ezt a divatot követni!Miért is ne, ha főpásztorunknak Ferenc testvérünknek is megfelel!  Divat lett mára buzinak' lenni! Divat ezzel kérkedni.  Divat lett nem csak magatartásunkat is átalakítani, de magát  a teljes testet, lelket, vagy csak éppen az ánuszunkat ha az mi magunknak, vagy partnerünknek  nem tetszik. Igen a partnerünknek! Mert az ánusz korábban jószerivel csak a szarás kapcsán jött szóba,- ha szóba jött, vagy jöhetett egyáltalán! De ma már análbotoxot rendelhetnek szeretteiknek azok, akik szeretnék, ha a szexuális aktus során nagyobb befogadóképességgel bírna partnerük. Azok is igényelhetik a szolgáltatást, akik a rendszeres szexuális élet miatt úgy érzik, már nem elég feszes a hátsójuk nyílása. De használhatnak vaginatojást, műpéniszt, műpinát! Bármit,... kutyát, macskát, disznót, lovat, kecskét, vagy éppen egy érett grapefruitot is! Nincs felső határ! Nem kell félni társadalmi megvetéstől, dehogy is! Még a Pápa is kiáll ezek mellett!

Képet kaphatunk arról is, hogy milyen a szép, vagy a formás vagina,vagy melyik a legszebb formájú pénisz! . lásd itt!http://www.napiuzlet.com/bulvar/1012342-ime-ilyen-tipusai-vannak-a-vaginanak-5-tipusba-osztottak-kepek-18- 

Azt gondolná az ember, hogy nagycsütörtök üzenete az, arról szól, hogy az úr asztalánál eltöltött vacsora egy közösség létrejöttének az eredője, ami abban jelenik meg, hogy mit adunk  mi a másiknak annál a bizonyos közös asztalnál, mi az, amit odaadunk másoknak, amit felajánlunk önként, amiről örömmel lemondunk, aminek odaadása meleg és tiszta boldogságérzést okoz? Mert ezt kellene hogy jelentsen nagycsütörtök és annak kapcsán a közösség, a nagy összetartozás, a nagy odaadások jelenléte.

Nagyszombat van ma! Elképesztő autó áradat van ország és világszerte. Az emberek tapossák, ölik egymást. Úgy tesznek mintha a mai nap lenne az utolsó! Szemükben különös elszántság tükröződik, és valami démoni , valami olyan, ami első pillanatra felismerhető.Taszítás! Sötét gyűlölet a másik emberrel szemben! Vásárolnak ész nélkül, de szó szerint mindent! Ádáz harc folyik parkolóhelyekért, pénztári sorban állásért! Hol van, látja itt valaki az áldott Húsvét szellemiségének csupán a szikráját is? Látja valaki a szenvedő Jézus fájdalmát csak áttételesen is  átérző embert?... mert én nem látom! Látom viszont a legújabb, az eddigieket is felülmúló farmertalálmányt, ami ugye a "tiszta térdű anya" nadrág után jön, ami mégpedig a seggvillalntós farmer alakjában mutatkozik meg, és az instant análsex bolondjainak készült! Nos a kapocs itt van! A semmiben  és mindenben hívők össznépi bujálkodásában, mert a pénz Istene mellett megjelent és egyre nagyobb teret foglal Szodoma és Gomora szellemisége.  

Életünk minden perce, minden négyzetcentimétere át van itatva vele,… génjeinkbe van kódolva a keresztény kultúra. Az anyatejjel szívjuk magunkba. Befogadjuk, eggyé válunk vele, s minden gát nélkül mi is tovább adjuk az örökítő anyaggal, gyermekeinken keresztül a szebb, jobb, boldogabb jövő reményében.  Mára, napjainkra elérkezett az idő, amikor is a kereszténység, itt a Kárpát-medencében, szélesebben értelmezve Európában, hovatovább szerte a világban úgy is mint kultúrkör, és úgy is mint vallás, komoly válságot kénytelen átélni. Tudjuk az eucharisztia létrejötte óta, hogy mit jelent az Úr teste és az Úr vére! Elfogadom, mára talán megkopott és kiszürkült ennek a fontossága az emberek szemében, de  mint mondtam genetikai, örökléstani és kultúrkör szintjén biztosan jelen van minden ember életében. Felteszem a kérdést: a felgyorsult és informálisan kitágult, a közel kétezer éve történtekhez képest modern világunkban, milyen szerepe lehet az eucharisztia újra értelmezésének?  Mert  világszerte próbálnak új értelmezést találni, minek okán  van ahol ez, mármint az értelmezési vita megmarad a teológia, vagy más tudományágak keretein belül. Vannak olyan helyek, - keresztény kultúrkörben élők, - ahol a valláskövetők mindenkori, aktuális igényeit figyelembe véve az értelmezést, a valláshagyomány követését rábízzák magára az emberre. Aztán vannak olyan helyek, ahol az újraértelmezést, egyáltalán Jézus tanítását, a kenyér és a bor  jelképe alatt  kormányszintre emelik.

Miért is vetem fel ezt? Azért, mert Jézus nem parancsolt, nem utasított,… Ő csupán tanai meghallgatását, azok követését kérte, ha értő fülekre talált! Apostolai megértették és követték őt, majd később  nézeteit tanítani kezdték, önként, önkéntes hallgatósággal, szabad akaratból. Hova jutottunk mára? Úrnapja előtt egy nappal azt hallom, hogy az iskolai étkeztetésben meghirdetett „étkeztetési reform” égisze alatt a pénteki húsfogyasztást tiltják önkormányzati szinten. Nem azt hallom, hogy elevenítsük fel a régi körmenetek hangulatát, élesszük fel annak közösségi erejét, amint az úrnapi körmenetre készülvén virágszirmokat gyűjt az ember, virágba öltözteti a környezetét. Nem! Azt hallom, hogy magas politikai szinten elrendelik a pénteki nap újraértelmezését, a böjt kötelezővé tételét! De tennék nyíltan, ne sunnyogva, fű alatt! Mert lehet boltokat bezárni vasárnap, - táplálva mihaszna badar reményt -, hogy több ember látogassa meg Isten házát. Mert lehet a pénteket hús nélkülivé tenni! Lehet, újra kötelezővé tenni a hitoktatást és iskolai szintre emelni a reggeli imát, de nem lehet parancsszóra a fejekbe, a megkeseredett lelkekbe visszatéríteni az elveszett hitet. Jézus megengedőbb volt! Ő hirdette, hogy szeressétek a kisdedeket, a gyermekeket. Böjt idején is megengedőbb volt a gyermekekkel szemben! Úgy tűnik  nálunk Magyarországon most ez a legégetőbb gond, hogy sunyi módon vezessük be a pénteki böjtöt az iskolákban és az óvodákban. A hatalom összetéveszti magát Jézussal, mert Jézus kompetenciáját szándékozik kisajátítani, az eucharisztiát maga módján értelmezni, háttérbe tolva a lényeget, magát az az embert.  Előre is bocsánatot kérek, ha nyersebben fogalmazok, ha kibillenek  az eucharisztia emelkedett miliőjéből amikor zárásképpen azt mondom: ettől hánynom kell!

Szolgád vagyok, vagy leszek inkább a rabod
nyüszítő kutyád, ha azt akarod
vadul tomboló szilaj mén,
horkanó, bömbölő zuhatag
mely átbukik a szikla peremén

Igen rabod, rabszolgád vagyok
mindent neked adok,
helyetted halok meg a világvégén
taps és zene leszek, szerelmünk koncertjén

Te csoda, te földi tünemény, Nőm!
Istennőm!
tiszta hajnali harmat a mezőn,
illatos ibolya, bódító vadrózsa.
tested minden zeg-zugát szeretem
Ne kínozz hát, add magad,
add magad oda!

Szeretem szemed sós könnyét
ragyogó fogad, hamvas szád nedűjét,
tested rózsakertjét, benne az örömkutat
Nyisd ki hát a vágyak kapuját
ekém, s szám,hadd találjon rád.

Nőm!
A szolgád vagyok, örökre a rabod.
Kérlek,…esedezve kérlek,
tárd ki gyöngyöző rózsád, tárd ki hát
Kinevetem érte a halált,
csak hadd ízleljem,
hadd érezzem mámorító illatát!

Foto: 

Azokban az években cseperedtem kamasszá. Akkoriban lehetett, hogy anyám - aki mindig a szigorúbb volt – már nem csinált belőle nagy ügyet, ha későn értem haza. Falunkban még a kilencszázhatvanas évek vége felé is erősen élt a népi hagyományokat, szokásokat követő, s elsősorban a falusi fiatalokat összefogó társas szórakozás. A maskarás bálok, a tavaszt köszöntő „májfa” - májusfa - állítások, az arató bálok mellett különös, de mégis rangos helyet foglalt el a ködmönösség ápolása, gyakorlása.

                  Ködmönös. Mit is jelent ez a szó? Váratlan vendég. Aztán megint tájanként: fejszések, baltások, lesők, péterkeiek ( Pétervására környékén ), szennyesek, vadhérészesek, zsírosok. Másképpen, falusi lakodalmak meg nem hívott vendégei, akik általában - ritka kivételekkel - az utcán álldogálva várták a házigazda gazdagságának, illetve jóindulatának megfelelő „jóltartást”! Ilyenkor ők, a lakodalmi ceremónia valamennyi elemét végig állták. Az ital és az étel kiszolgálásakor, illetve annak az asztalokról való leszedésekor a tálakban lévő maradékot a ködmönösök kapták. A leveshez kanalat, a húsokhoz, töltött káposztához csupán csak kenyeret adtak. Pálinkát, bort, sört üvegekben adtak, és csak úgy megcsavarva a nyakát, ittak belőlük. Süteményt, kalácsot darabonként, olykor tálcán adtak ki az utcára.

S hogy mennyire volt ez élő és egyszerre fontos mellékmozzanata egy-egy esküvőnek, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy szülőfalumban még a mai napig is él ez a hagyomány. Bár olyan jelentése, fontossága nyilván nincs már, mint abban az időben, amikor még én is az árokparton ülve ettem, - puszta kezemet használva - a zsíros, szaftos töltött káposztát.

Egy lakodalom híre - amire faluhelyen nagyon is ügyeltek - nagymértékben függött a ködmönösök sajátos minősítésén. Ez a minősítés egy több lányos, vagy fiús háznál bizony nagyon is fontos volt. A faluban terjesztett jó hír- miszerint ez „jó” lagzi volt, bizony sokat számított. Ezekben a zárt közösségekben ez bizony presztízs volt, és nem is akármilyen! Ugyanakkor egy zsugoribb, kevésbé adakozó, de nyilvánvalóan módos gazda jutalma ebben az esetben az volt, hogy a falu szájára került.

„Nem szégyelli magát, felveti a pénz, és két-három darab száraz morvánnyal’ szúrta ki a ködmönösök szemét”. Vagy „fulladna bele a káposztájába a büdös parasztja,” stb.

Vagyis, ha már a szájára vette, akkor elvileg bármi előjöhetett. Ugyanis a pletyka iszonyatos fegyver volt - és az ma is - az azt nagy-nagy élvezettel gyakorló asszonynép fegyvertárában.

Voltak persze szegény lakodalmak is, amit viszont kellő empátiával kezelt a ködmönösök serege. Ilyen helyen beérték egy-két liter borral, aztán hazakullogtak. Hiszen egyértelmű volt, hogy ilyen helyen nem számíthatnak sok mindenre, mert hiába lett volna adakozó a gazda, ha nem volt mit adni.

Ködmönös elvileg akárki lehetett, erre nem volt egységes szabály. Az „én” időmben és az én falumban mégis tartani kellett magunkat az íratlan szabályokhoz. Voltak „szervezett” ködmönölők, hozzájuk csatlakozni egyáltalán nem volt egyszerű. Meg kellett küzdeni a helyért. De miért is? Csupán azért, mert a vezéregyéniségek, az „igazi legények” voltak a „front emberek”, nekik volt respektje. Mellettük jutott mindenkinek minden. Akit viszont nem fogadtak maguk közé, az legfeljebb egy szelet morvánnyal kulloghatott haza.Egy- egy ilyen „jelentős” csoport vitte a „prímet” mindenben, ami a faluközösség szintjén történt.

S hogy az újabb időkben ennek a népi hagyományon alapuló szokásnak mennyire maradt meg az arculata és a formája, pontosan nem tudom, de érzem, hogy jelentős deformáció érhette, hiszen az eredeti célok mára szinte teljesen megszűntek.

Ma már a legkisebb faluban is ablak nyílik a világra. Tv, videó, internet, gazdag könyvtár, s az átkos bulvár, mind-mind rendelkezésre áll. Van étterem, rosszabb esetben egy presszó, de „kocsma” mindenütt akad. Van kultúrház, ahol lehet gyülekezni. S a legtöbb esetben van autó, aminek használatával megszűnt létezni a távolságok korábbi korlátja. Ma már az árokpartján üldögélés sem divat, hát még a puszta kézzel történő töltött káposzta evés!

Hogy én mégis miért emlékszem vissza jóleső érzésekkel ezekre az eseményekre, az annak tudható be, hogy még mindig hiszem, hogy megtalálom, az állandóan keresett közösségbeli harmóniát.

No nem akarok én már a násznép elé kötelet húzni egy fél marék húszfilléresért. Nem akarok én már órákat álldigálni’ egy töltött káposztáért és egy pohár hétemberes’ borért. Aztán meg jobban szeretem ma már a kakaós kalácsot, vagy a friss fonott kalácsot, mint az olykor-olykor kapott száraz morványt.

Igaz, hogy a lányok szoknyája alá még mindig szívesen belesnék, de sajna elszállt felettem az idő… lányokról már szó sem lehet. Hej pedig, de jó volt hülyéskedni egészen hajnalig. Jó volt együtt lenni, megértve a másikat. Jó volt hallgatni a zenészek szolgáltatta pezsdítő dallamokat, nézni a menyecske táncot. Irigykedni a kiforgatáskor kivillanó gyönyörű női combokra, s hajnaltájt már összevegyülve a „hivatalosokkal” énekelni, mulatni.

Olyan jó visszaemlékezni, hogy akkor és ott még volt ereje a közösségnek. Akkor és ott másnap, harmadnap is mullattak az emberek. A kérdés csupán az, hogyan, miből tehették meg ezt?- hiszen nagy volt a szegénység.

S szellemének országában
Hány rejtett gyöngy és gyémánt van!
S mindezek maradnak ott lenn;
Vagy ha éppen a véletlen
Föl találja hozni őket
Porban, sárban érnek véget.
(Petőfi.)

Jelmagyarázat: morvány = A szlovák származású morvány szó első feljegyzése szintén a 14. sz. végéről való, s kalácsot jelent.

Felhasznált irodalom: Magyar Néprajzi Lexikon.

Fotó: www.huszadikszazad.hu

Van egy ország, Magyarország, ahol mostanság nagy zűrök, csalfaságok, világraszóló marhaságok történnek. Világ szégyenei leszünk lassan, már mindenki nevet, rosszabb esetben földön fetrengve röhög rajtunk, de mi nem vesszük észre. Még mindig nem látjuk, mert nem akarjuk látni, hogy miért vagyunk és miért lettünk e nemzetközi bohózat főszereplői. Volt egy jobb sorsra érdemes és szép reményekkel kecsegtető rendszerváltás. Azt gondoltuk, majd most, most talán jobb lesz. Csak kevesen voltak azok, akik már akkor is - látnoki képességeiknek köszönhetően - tudták, hogy mindez, csak egy szép álom. S lassan ebből a szép álomból is rémálom lett. Olyan, amelyre még a legpesszimistábbak sem mertek volna gondolni. Olyan korszak köszöntött ránk, olyan rémisztő korban élünk, hogy nem csoda, ha egyesek a Horthy, illetve a legutóbbi Kádár korszak után kiáltanak. Mert isten lássa lelkem, meg vagyok győződve arról, hogy az előbb említett korszakok vagylagossága,- vagy ide állsz, vagy oda!- sokkal őszintébb volt, mint amiben ma élünk. Akkor legalább tudta az ember, hogy ki az ellenség. Most és a váltás óta nem tudunk semmit. Nincs fix, illetve állandó pont, amihez igazodni lehetne. Fokozatosan csúszunk a semmi felé. Nincs olyan erő, amely képes lenne megállítani a romlást. Nem volt és nincs olyan felelős magyar politikus, aki hajlandó lett volna, vagy lenne beismerni a kudarcát. Nem volt és ma sincs olyan politikai erő, amely akár csak egy szikrányit is átérezné a népért való felelősségét. Volt és van, majd lesz is, ilyen - olyan koalíció. Koalíciók, amelyek semmibe vesznek, megaláznak, degradálnak, analfabétának néznek bennünket. Koalíciók, amelyek gátlás nélkül használják ki saját céljaik magvalósítása érdekében az országot, bennünket. Van egy koalíció, és annak parlamenti - mostanában, utcai – ellenzéke. Ez a koalíció azt teszi, amihez éppen kedve van. Ezeknek a koalícióknak a vezetői annyit és úgy hazudnak, amennyit és ahol akarnak. De hogy az eddig megfogalmazott káoszért, a sok hazugságért és a csalódásért nem csak ők a felelősek, az teljesen világos. Mert ugye van egy ország is, az országnak meg egy népe. Az, hogy ez az ország és annak a népe most becsapottnak érzi magát, talán nem kérdéses. Az, hogy ez az ország és annak a népe engedi becsapni magát annak vezetői által, legyen az ő baja. Az, hogy ez az ország és ez a nép már-már úgy viselkedik, mint ha a rengeteg hazugság és ármány az ő életfeltétele lenne, azt bizonyítja, hogy nem érdemel mást. Mert ugye föntről azt hazudják, hogy rendben van minden, sőt rendbe teszünk mindent, mi pedig az ország, a nép azt hazudjuk, hogy igen ezt várjuk el tőletek. Azt mutatjuk ország világ felé, hogy igen, rendben van minden. Pedig dehogy, dehogy van rendben! Semmi sincs rendben! Inog, billeg a penge élén az amúgy is több sebből vérző gazdaság, s morálisan is olyan mélyre süllyed, ahonnét nem lesz visszaút. De ha mégis, azért iszonyatos árat kell majd egyszer fizetnünk.

Most hogy szemünk láttára árulják ki az országot, s ezért a boldogtalan nép nem emel szót, magáért beszél. Mi sem bizonyítja szebben, hogy hazug az egész társadalom, hazugok vagyunk mi magunk is, mint az, hogy képesek vagyunk szemet hunyni jövőnk elkótyavetyélése láttán, képesek vagyunk gyermekeink szemébe nézve szidni a vezetőket, mint csaló és hazug országárulókat, ahelyett hogy megfognánk és kivágnánk a fájdalmas, mindent megrohasztó fekélyt. De nem! Nem ezt tesszük, hanem hazudunk mi is apró álmaink, féltett vágyaink teljesülése érdekében. Hazudunk napról napra barátainknak, magunknak, mert hazudni könnyebb, mint szembenézni az elkerülhetetlen realitással. Csal a kormány, csal az ellenzék, sőt mi is csalunk. Mindenki csal, így ez már nem is biztos, hogy csalás! Lehet, hogy ez az igazság, a korábbi igazság pedig a csalás? Meddig mehet ez még? Mikor lesz ennek vége? És mi lesz akkor, amikor végre belátja a nép, hogy hazugságban fetreng? Amikor megkülönbözteti az igazat a valóstól, a valóst a hazugságtól?

Meddig tűri vajon népünk az össznépi agymosást? Szégyen, hogy szemünk előtt ölik meg a jövőnket és mi ehhez kedves arccal, olykor-olykor egyetértően bólogatva asszisztálunk, mert mi is hazugok vagyunk. Meg aztán, gyáva népnek nincs hazája

Karácsonyra kaptam, s íziben el is olvastam, Zuschlag János: Pártházból börtönbe című könyvét. Bevallom, izgatottan lapoztam az oldalakat, nem is tudom mit várva az állítólagos siker könyvtől. Nos, így a végére érve nem csalódtam, illetve csalódtam, mert a könyvből vajmi kevés szólt arról, amiről szólhatott volna. Mielőtt bővebben is kifejteném a véleményemet, szeretném leszögezni: mivel a könyvet nem Zuschlag János írta, - noha annak létrejöttében nyilvánvalóan aktív szerepet töltött be – a recenzióm sem neki címeztem első gondolatra! Még csak nem is Szalai Viviennek, a szerzőnek, és nem a kiadónak! Szalai Vivien megírt, a kiadó pedig,- gazdasági szempontokat szem előtt tartva,- kiadott egy olyan terméket, ami a legkevésbé sem váltotta be a hozzá fűzött reményemet!

Ám végül is, eltekintettem az írás majdnem száraz, mozgalmasságban szegény, a végére már-már monotonná, majdhogynem unalmassá váló mibenlététől, a kritikámat mégis csak Zuschlag Jánosnak címzem!

 Politikai botránykönyvet, egyfajta gyónást’ várt volna az ember. Egy olyan látleletet, amely első kézből,- nem mellőzve a politikai intimitást sem - mutatott volna rá arra a politikai világra, amiről az emberek sokat hallanak, amiről sokat suttognak, amire kívülállóként igazán kíváncsiak. Ehelyett kapott egy olyan írást, amely inkább Zuschlag János magán és politikai múltjának, majd ezek kudarcainak az önigazolására szolgál.

Zuschlag letöltötte a büntetését, és én nem vonom kétségbe, hogy megszenvedett a börtönben, - ám kétségbe vonom, hogy ezek a szenvedéssel teli évek bármilyen hatással is lettek volna személyiségére nézve. Mert mit is ír, miről is vall Ő igazából?

A könyv első, úgy nagyjából egyharmad része a gyermekkoráról szól, részletesen boncolgatva, hogy saját bevallása szerint mennyire kezelhetetlen jellem, ugyanakkor jó eszű, céltudatos, - igaz szabadságvágyainak erős deficitjével küzdő gyerek volt. Megírja, hogy sem édesanyja, sem senki nem bírt vele. Őszintén vall, a már gyermekkori agresszivitásáról is, mint ahogyan őszintén ír akkori félelmeiről is, és a mérhetetlen becsvágyáról is. Iskolás éveinek, a szülei és nagyanyja vele való viszonyának, a gyermekkori társainak, konfliktusainak, majd a már bakfis identitás kialakulásának kapcsolódásait, mind-mind a jelenkori önigazolás céljából elemzi.

Saját szempontjából fontos része ez a könyvnek, - és hiszem az egész életének, - hiszen a később történtek, és azok megítélése saját szemszögből remek lehetőséget biztosított a visszacsatolásra, ha éppen nem volt kéznél egy kézenfekvő bűnbak.

A politikai vonalról nagyon szegényesen ír, inkább általánosságokról, mint konkrét, az olvasó jogos elvárásának megfelelő intimitásokról szól a történet, kivéve egy-két esetet és amúgy ebből a szempontból kitüntetett személyt, mint pld. Gyurcsány Ferencet,- egykori főnökét- és az MSZP egy-két prominensét!

Ír a politikai alkukról, súlyos pénzekről, korrupcióról, titkos megállapodásokról, de konkrét személyek megnevezése nélkül. Ezt az utca embere is tudja, ehhez nem kell megvennie, és elolvasnia ezt a könyvet.

Ír arról, hogy micsoda mérhetetlen hatalomvágya volt, hogy majd ezt a választóitól kapott hatalmat mire, és hogyan használta, s ír minderről úgy, hogy közben mindenért az egész társadalmat teszi felelőssé! "Hazug társadalom, ne várjon becsületes politikusokat!".... Hazug társadalom, hazug emberek, élhetetlen nemzet vagyunk-mondta- s ezért volt életszerű és szinte jogos az Ő tévedése’, illetve a politikai ámokfutása.

Beszél a milliókról, húsz, vagy ötven, de akár hetvenötmillió forintok jöttek, mentek, ellenőrizetlenül, felelősségre vonás nélkül! Vádak, vádak! Nincsenek nevek, nincsenek konkrétumok.

Vannak viszont szaftos, már-már pornográf részletek, mert képet kapunk arról, hogy Zuschlag milyen tökös gyerek volt. Részletes leírást kapunk arról, hogy az akkoriban még csak kezdő, de mára már ünnepelt színésznőnek milyen mélyen volt a szájában, s hogy ez a nő a WC-ben hogy elégítette ki őt ! Hogy hatolt be hátulról a Kubai nagykövet lányának egy íróasztalon, s hogy egy ismert MSZP-s férfi politikus akkori ígérte szerint,- ami a parlament liftjében történt,- egyszer úgy is az övé lesz!

Mesél a részeg és vad tivornyák utáni autós ámokfutásokról, azok eltusolásától, mert hiszen elég volt felmutatnia a képviselői igazolványt, a rendőrök máris további jó utat kívántak neki. Az italozást is a rendszer részének tartja. Horn Gyulát és Szanyit egyenesen alkoholistának titulálja! Mesél a mámorító hatalom érzéséről! Mesél a börtönbeli szenvedéseiről, ám az ottani izgágaságáról is. Mesél arról, hogy Ő valójában áldozat, mert csupán egy csettintés kellett volna és nincs ügy! Sok mindenről mesél, de nagyon keveset az Anyukájáról, az Édesapjáról, akik gondolhatjuk mit élhettek át, és hogy mentek miatta tönkre! Keveset mesél a gyermekéről, a feleségéről!

Mindent egybevetve csak egy dolgot nem olvashatunk a könyvben, a vallomásban - ahogy Ő maga nevezi  ezt a könyvet: A beismerést! Beismerését annak, hogy nem miattunk, nem a társadalmunk élhetetlensége, hazug volta, becstelensége miatt lett börtönlakó! Beismerését annak, hogy a politikusok többsége nem tartozik az Ő kategóriájába! Beismerni azt, hogy csak is saját maga tehet mindarról, ami vele történt és nem a rendszer! És legvégül bocsánatot kérni azoktól, akiket akkor a pályázatok elbírálásokkor lenyúltak, kisemmiztek, halálba kergettek, megaláztak, mert biztos vagyok benne, hogy emberi sorsokba rugdalt bele nap-mint nap!

Végül már csak annyit, hogy ha másért nem is érte meg elolvasni ezt a könyvet, azért mindenképpen igen, hogy az Ő társadalmi és politikai verzióját immár ismerve, ez után kétszer is meggondoljuk, hogy kire tesszük az ikszet!

-EU-fricska-

gondolatreptetés, Rui Tavaresnek,…(Tovarisnak) aki portugál zöldpárti EP képviselő, aki a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelyét – atombombaként - ránk akarja vetni, aki alelnöke annak a pedofil Daniel Chon Benditnek aki Magyarország egyik legnagyobb ellensége, és aki társelnöke az európai zöldeknek. Rui Tavares egyébként alelnöke a Szervezett Bűnözés, a Korrupció és a Pénzmosás Problémájával Foglalkozó Különbizottságnak Brüsszelben. Rui Tavares,…Tovaris- nagyon jól ismeri hazánkat, pontosan tudja, hogy ami a jelentésben van az egyszerűen hazugság.  Nem zavarja, mert mire a jelentésből elfogadott határozat születik, addigra már teljesen mást fog jelenteni, viszont addig nagyon jól lehet vele manipulálni.

- most egy kis kitérő-

 Noha élharcosa voltam annak idején az Unióval való csatlakozásért kiálló szavazóknak, s még korábban, a nyolcvanas évek végén, hangadója a „nyugathoz csatlakozás” mozgalomnak, s mind máig,- a dolgok mögötti tartalmat is értve,- értékelője, ha nem is imádója vagyok a nyugati kultúrának, és gazdaságpolitikának. Korábbi szocialista korszakot is beszámítva, majd megismerve a nyugati életformát, a nyugati gazdasági mechanizmust, több évtizedes tapasztalatom van az összehasonlításra. Humán és szociális oldalról vizsgálva a dolgot számomra meglepetést hozott az a felismerés, ami a jól felépített védő és kiszolgáló rendszert illeti a nyugati államok részéről. Saját honi körülményeink köszönő viszonyban sem voltak azzal, amit mi keletiek, ha tetszik magyarok évtizedekig csak vad kapitalizmusnak hívtunk. Borzasztó nagy tévedés volt ez, hiszen ami akkor, és 1990-ig létezett azt kapitalistának, mi részünkről szocialistának neveztük. Mindkettőnek sok-sok jó, s inkább kisebb mértékben volt rossz oldala. Mára jutottunk el oda, hogy számos kapitalista országból, vadkapitalizmusra utaló vészjelek kezdenek előszivárogni, míg nálunk a fejlődés soron következő szakasza helyett, azaz a modern szocialista, vagy úgy is fogalmazhatjuk, hogy egy enyhébb kapitalista berendezkedés helyett húsz éven át tehetetlenül sodródtunk a visszarendeződés irányába.

Az Unió - nyugati kötődésű és múltú népei,- társadalmi szinten jól reagáltak és reagálnak, ha saját elemi érdekükben kell lépéseket tenni akár magával az Unióval szemben, vagy akár a népük által politikai hatalmat kapott vezetőkkel szemben. Azt lehet teljesen világosan látni, hogy ebben nagyon is egységesek. A társadalom és a politika között még nem alakult ki átköthetetlen szakadék, amíg nálunk, s főleg a keleti, korábban szocialista berendezkedésű ám az  unióhoz csatlakozott országoknál ez a hídépítés, valójában a hídépíthetőség’,… ez az átjárhatóság már nem létezik. S fokozva a negatív hatást, mi magunk a társadalom rátettünk még egy lapáttal! Rátettünk, mert nem elégedtünk meg a kettősség, s pár, általam most külön nem tárgyalt társadalmi hármas-négyes tagozódásról, ellentétekről, szétszakítottuk a társadalmunkat.

Nálunk nincs közös társadalmi háttér, nincs közös fellépés, mert nem létezik semmiben és sehol egység. Olyan mély, és annyira kiélezett a helyzet, hogy remény sincs a kilábalásra, a kijózanodásra.

A politika teszi a dolgát, jól, rosszul, mint mindenütt. De!,… amíg tőlünk nyugatra a társadalmi értékek a társadalom védekező mechanizmusa miatt szinte érinthetetlenek, addig nálunk ez a folyamat végzetesen elszomorító. Nincs a jóért, a szebbért összefogó kezek halmaza, csak negatív előjelű, elszigetelt, és egyáltalán nem ritka összefonódások vannak. Ország rontásban és gyűlölködésben elsők vagyunk Európában, mégpedig olyan szinten, amit az egykori Cillei Ulrik is megirigyelhetne.

No és itt van a butaság! Mi Magyarok rendkívül buták és ostoba nemzet vagyunk! Asszisztenciában, árulkodásban, irigykedésben, dicsekvésben, mások lenézésében élen járunk. Élen járunk ahelyett, hogy az oly sűrű nézés helyett, néha látnánk is.

- vissza a kifogásolt magyar demokráciához-

- mit is kér tőlünk számon ez a vadparaszt? - nos, a-„Koppenhágai dilemma” feloldása, megoldása érdekében - lerohanva Magyarországot- a  következőket:

- az alkotmány az alaptörvény (magyar alkotmány, amihez senkinek semmi köze?) tekintetében az alkotmányellenes rendeletek eltörlését,

- a többség és az ellenzék közötti érdemleges vita visszaállítását,

- az alkotmánybíróság előjogainak, ítélkezési és elsőbbségének helyreállítását,

- a bírák elmozdíthatatlanságát, hivatali idejük biztosítását,(akár kétszáz éves korig is)

- a pluralizmus, a véleményszabadság védelmét, biztosítását,

- a kisebbségekhez tartozók jogainak védelmét,

zárásként csak egyetlen kérdés

Ki garantálja, és ki védi meg a többséget a kisebbség jog és törvénysértéseitől, hiszen ettől jajgat az egész ország?

,...már régóta várta, hogy közelebb érjen a menet, ekkor ahogy mellé értek teljes erejéből fejbe dobta Őt egy méretes kővel.A katonák röhögtek, ő pedig kielégülést,boldogságot érzett a megkínzott arc vérbe boruló látványától...

Íme itt vagyok...
kiterítve, holló vájta szemekkel,
halálomat ünneplő tömeggel,
apákkal, anyákkal,
sok-sok gyerekkel.

Megkínzott testemhez jöttek,
számolatlanul özönlöttek,
féktelenül szórták rám az átkot...
újra és újra leköptek a svihákok,
az embernek álcázott sátánok.

Látom,
látom magamat halva!
Látom, amint a miértet bevésik a fába,
látom testem, mint szegezik keresztfára
kik vigadni jöttek a Golgotára.

Nem akartam,
de üdvükért mégis meghaltam-
testem nekik adtam.
Engedd, hogy hajlékodba költözzek Uram!
         -
Íme itt vagyok,…
Itt fekszem! S felettem,
...tetemem felett áll az ember!
        -
S kilenc órakor kiáltám:
Elói, elói! lamma sabaktáni?
Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?

Győztek a farkasok!,…legalábbis úgy tűnik, ők vannak nyerésben. Világméretű offenzívába kezdtek a meleg jogi aktivisták, a melegek, az őket támogató „mások”, a nyugati világ egyre jobban erőre kapó liberális politikusai, és nem utolsó sorban és mindezeken felül, - s mint ez egyre jobban napvilágra kerül - a keresztény egyház prominensei is. Sokan vannak, „sok lúd disznót győz!” Vegyes érzelmek váltják, cserélik egymást. Az ész, az értelem viaskodik az érzelemmel, bennem. Egy keresztény családban nevelkedett és heteroszexuális életet élő ember, aki a liberális felfogás szerinti „hagyományos”családban gondolkodik nehezen éli meg napjaink egyre erőszakosabb homoszexuális nyomulását! Eddig úgy tűnt, nincs nyoma annak, hogy honnan ered ez az erő, ez a kimeríthetetlen politikai, gazdasági támogatottság, amit a melegek kapnak, ám mostanra  ellenpólusú erők is a színre léptek a XVI. Benedek lemondásával járó katarzis nyomán. Számomra hihetetlennek, életidegennek tűnt, amit a nyugati világ produkált meleg ügyben. Aztán ahogy a melegházasságok kérdésében a NYUGATOT követte Amerika, és más országok sora, kezdtem nyugtalanná válni XVI. Benedek farkasokat emleget, szimbolikusan emberi csúcsragadozókat, akik már komolyan, halálosan  fenyegetik egy rendszer, az emberiség rendszerének a létét.

Elvonatkoztatva a világot érintő számtalan problémától, és mellékelve a tudományos igényességet rövid értekezésemben csupán a Vatikánt a kereszténységet ért szégyent, a keresztény emberek szembeköpésére, XVI. Benedek lemondására szeretnék nagyon, nagyon röviden reagálni. Ha a szentatya azért mondott le mert bekövetkezett az, amire 2005.április 25-én- Pápává választását követően első nyilvános beszédében is utalt:  „imádkozzatok értem, hogy a farkasokkal való küzdelmem során ,  félelemből nehogy elmeneküljek.”

Nos, bekövetkezett az, amire senki nem számított. Bekövetkezett az, ami eddig soha nem volt és többé soha nem lesz. Lemondott egy Pápa, mert a farkasokkal való küzdelme során elfogyott az ereje, ha nem is félelmemtől vezérelve és nyüszítve, de elmenekült. El Castel Gandolfo –ba a zárt kapuk mögé. erőt gyűjteni, új szövetségeseket találni, új stratégiát kidolgozni, egyelőre rejtély. ami nem rejtély az viszont borzalmas, és valóban félelmetes. A keresztény egyház egésze megrokkant. itt álunk és csak nézünk ki a fejünkből: hogy történhetett meg mindez? Tényleg nincs tudományos rálátásom, Hogy megítélhessem a pápaság intézményét, a katolikus egyház belső rendjét, nem tisztem kimondani a bűn az eretnekség, a homo eretnekség tényét, ám mégis kimondom: A farkasok ott belül, az egyházon belül erősödtek meg, ott kaptak újra és újra erőre, az egyelőre egyoldalú harcukhoz. úgy tűnik győztek.  Ám én ezt, mint keresztény és konzervatív,(legalábbis család tekintetében) életvitelt képviselő ember nem fogadhatom el, mint ahogy XVI. Benedek sem fogadta el. Küzdeni kell a homo eretnekség ellen, mert ez az eszme a homoszexualitást, a rendszer, az emberiség rendszerének, - szimbolikusan farkasként, csúcsragadozóként - kívánja beállítani. Harcra szólítja fel híveit. S nem kisstílű utcai prostituáltakat állít csatarendbe, hanem a legnagyobb hatalommal rendelkező és maguk is az általuk preferált rendszer homoszexuális potentátjait.

Én magam részéről a pápa mellett állok és vele egyetemben küzdeni fogok a homo eretnek világ ellen. ” Mit dem Paps gegen Homohäresie” Darius Oko. Krakko.

…milyen érdekes az élet és milyen aljas a politika! Márai Sándor, aki 1948-ban a magyarországi kommunista berendezkedés elleni tiltakozása jeléül az Egyesült Államokba emigrál és kis megszakításokkal egész életén át ott él, ma újra emigrációba, - ha nem is önszántából, - de szellemi emigrációba vonul. Hallani, hogy az új színház műsorára tűzte: A gyertyák csonkig égnek c. írásából készült darabot. Skandalum’ hangzik tőle a színházi, na és a politikai élettér. Az Amerikai Népszava szájára vette és telekürtölte vele Amerikát, miszerint egy nyilas magyar színházban nyilas darabot akarnak kreálni Márai művéből. Az 1942-ben megjelent mű tartalma, mondanivalója igazából a barátságról, az árulásról, két ember kényszerek alkotta viszonyáról szól. A hűségről, egy világrend széthullásáról és annak két monologizált szereplőjéről, az ő élettörténetükről, a kor életükre kiterjedt hatásáról szól. Henrikről a született és vérbeli katonáról, a „ tábornokról” valamint egy ugyancsak, ám csak a körülmények kikényszerítette katonáról, de egyébként egy velejéig művészről, igazi humanista emberről szól. A mű nagyszerűsége abban rejlik, ettől lett világsiker, hogy monologizált regényalakjai ellenére is fenn tudta tartani a feszültséget az érdeklődést az olvasóban. Nos, az ebből színdarabra vitt változatott vette szájára az Amerikai Népszava, és a mai magyar baloldal, s vele együtt a magyar  liberálisok nagy része.

Felteszik a kérdést: hogy tudnának ebből elfogulatlan darabot készíteni egy olyan színházban, aminek a vezetése fasisztoid eszméket vall, sőt repertoárjában olyan szerzők darabjai is megtalálhatóak, mint Csurka István, Wass Albert, vagy a nemrég nyilasnak kikiáltott Nyírő József. Ungvári Tamás aki a Milla’ tüntetésen magából kikelve támadta a jelenlegi kormányt, nem olyan sok évvel ezelőtt Márai emlékére rendezett San Diegoi ünnepségen az alábbi módon érvelt…” Márai egyik naplójegyzetében paradox módon a honvággyal magyarázta Magyarországról való elmenekülését. "Egy tisztességesebb, öntudatos Magyarországra vágyott, és azt helyben nem találta, így aligha volt más választása, mint elhagyni a bolsevizálódó Budapestet"

Megemlíteném: Márai 1988-ban sokak kérésére, valamint a MTA, és a Magyar Írók Szövetsége kérésére sem engedélyezte műveinek újrakiadását Magyarországon, és a hazatérésről szóló kéréseket is kategorikusan elutasította. 1989-ben fegyverrel vetett véget életének.

3 unokája maradt utána, akiket a mostani gátlástalan politika felhasznál, nevükkel fémjelezve a „világméretű” tiltakozást. Hogyan és honnan is érthetné meg aDél-Kaliforniában élő: Jennifer Marai Bazzel, Lisa Phillips és Sarah Marai, hogy mi zajlik nagyapjuk emléke és szellemi hagyatéka körül.

Az újszínháznak és annak vezetőségének egyetlen bűne van az Amerikai Népszava szemében. Dörner Györgyöt Orbánék nevezték ki, és ez ugyanakkor Márai pechje is.

Mit mondhatna, mit kérdezhet ilyenkor az irodalmat,- megmondó emberek véleménye és iránymutatása nélkül - szerető ember? miért?...miért?