Ökörnyálban úszott lábam előtt az erdő aljnövényzete, miközben a nap erőtlen sugarai be-bekukkantottak a fák közé. Hűvös volt,  ezért összébb húztam magamon a dzsekimet, és mélyebbre nyomtam kalapomat a fejemen. Szokásomhoz híven, - bár jól ismertem a helyet - körbevizslattam, disznótúrást kerestem. Pár lépés után nem messze fel is fedeztem nyomait egy kisebb kondának, akik valószínűleg egy egész telepre lelhettek, mert igencsak kiterjedt volt a feltúrt aljnövényzet. Nem sok kellett ahhoz, hogy megállapítsam a keserű tényt, itt bizony egy fia gombát sem találok. Fél órai gombászás után pár kékhátút és egy vén, csiga rágta vargánya búslakodott a kosaram alján. A nap egyre erősebben tört be a fák közé, ezért megálltam, és könnyítettem a ruházatomon. Kulacsomból ittam  pár kortyot, aztán újabb, általam ismert terület felé vettem az utamat. Vízmosások délre néző oldalain, ott, ahol a disznók nem járnak, találtam pár gyönyörű sárga rókagombát. Mikszáth Kálmán  nyelvezetén „csirkegombát.” Majd ettől a helytől nem sokkal messzebb egy termetes sárga korallgombát, tájnyelven seprűgombát aminek igencsak megörültem. Kilenc felé járt az idő, amikor kiléptem az erdőből és kismotoromra pattanva elindultam haza.

Korábbi gombászásomhoz viszonyítva nem volt figyelemre méltó „fogásom”, de azért éppen elegendő egy igazi göcseji tárkonyos gombaleveshez. Egy üveg hideg sör elfogyasztása közben elintéztem teendőimet az erdészház körül, majd  nekiálltam az ebédem elkészítéséhez. Szalonnát daraboltam és  pirítottam a lábasban, eközben az otthonról hozott, és már konyhakész zöldségeket, a sárgarépát, a fehérrépát felkarikáztam, majd az aranysárgára pirult szalonnához öntöttem.  Egy pár szál petrezselyemzöldet, majd az ugyancsak otthonról magammal hozott, fagyasztott medvehagyma csokrot vágtam a párolódó zöldségekhez. Pár perc kellett ahhoz, hogy a néhány gombát megtisztítsam, és „öregre” darabolva az edénybe dobjam.  Kis vizet öntöttem rá, majd úgy tíz percig lefedve pároltam. Eközben házi tarhonyát, „reszelt tésztát” pirítottam a sütőben, amit  hamarosan bele is raktam  az edénybe.  Egy órai főzés után beleraktam még egy darabka babérlevelet, egy csipet tárkonyt, és a liszttel elhabart tejfölt, aztán befejezésképpen egy fél citrom levét csavartam bele. Még pár perc kellett a sózáshoz, s máris kész lett az Igazi, göcseji erdei gombaleves.

Krúdy nyomdokaiba nem léphettem, nem írhattam olyan művészettel erről az általam készített ételről, -  magáról a  főzésről, - mint Ő, vagy akár Mikszáth, nem is ez volt a célom. Inkább vállaltam az ismeretlen hős szerepét. Mert ugye” … a szakács műve múlandó: minél jobb, annál hamarabb elpusztítják. Ő maga is titkos hős, jobbára ismeretlen; a konyha egyszerre szabadságának és száműzetésének helye.” – írja az 1690-es évek végén megjelent első nyomtatott magyar nyelvű szakácskönyv monográfusa.

Még valamit! Mikszáth nagyon szerette a hasát. A nagy Palóczról elnevezett kedvenc levesét ürühúsból, gyenge zöldbabból  és csipetkéből készítették. Ha hinni lehet a mendemondának, halálra tudta magát enni belőle. Ígérem, legközelebb amint be tudok szerezni egy kis ivartalanított juhhúst, megfőzzük együtt!

Hellsehr