Németországgal az élen sok térségbeli ország jó húsz évet vert ránk egy multikulturális Európa létrehozásának terén. Mi magyarok, és még pár vasfüggönyön inneni ország jó nagy lemaradásban van ezen a téren. Van tanulni valónk, és van honnan ellesni a jót, elvetni a rosszat.

Tanulhatnánk például a gazdasági szerkezet ilyen módon való átalakítását, vagy a különböző művészeti irányok integrálását, nem hanyagolva a nemzeti értékekre épülő honi kultúránkat. Aztán erőt-ötleteket meríthetnének politikusaink is hazánk felemelkedésének érdekében

Európa többsége, talán a németeket kivéve egységes Uniót akar a javasolt európai kötvények bevezetésével, bankuniót, amely ugyancsak a többség véleménye szerint megoldaná a jelenlegi problémákat. Elindulhatna a fejődés, beindulhatna a gazdaság motorja, s kb úgy 4-5év alatt utol is érnénk magunkat. Christina Lagarde  az IMF vezetője is támogatja, sőt sürgeti a dolgot. Merkel asszonynak és a németeknek természetesen nem tetszik a javaslat, mert a mi,- jelenleg lemaradottak gyorsulása, ellenreakciójaként a német gazdaság lassulna. Sokak szerint Németországnak nem lesz elegendő ereje ellenállni ennek a nyomásnak. Vagy élére áll a kezdeményezésnek és egy megalakuló szuperállam vezetője lesz, vagy bukik minden államostul, pénzestül.

De hogy jön ide a multikulturális eszme és annak jelenlegi status quo-ja. Létezik-e egyáltalán ez a status quo? Mert bizony - nézve a legtöbb fejlett európai államgazdasági szerkezetét, - meg kell állapítani, hogy a nagymértékben törökországi, később a balkáni pokolból menekült és letelepült aktív réteg komoly potenciált visel európa gazdasági motorjának üzemben tartásában. Nem kell sokat menni, pár száz kilométert, és daruk ezreinek, tízezreinek a látványa fogadja az arra haladót. Minden épül, és mindenütt munkásemberek sürögnek. Lüktet az élet, már-már félelmetes az emberáradat. A gazdaság működik, a társadalom is, kisebb nagyobb ütközések ellenére minden a legnagyobb rendben van. Még akkor is ha Merkel asszony nem kívánja tovább pátyolgatni a mértéktelen költekezést, s akkor is, ha a köznép megállapítását úgy fogalmazzuk meg, a külföldi addi jó, ameddig dolgozik nekünk, de ne lépjen a hálószobánkba! Más kérdés, hogy az inkriminált közeg már régen belépett a hálószobába, s már régen túl van a szülőszoba vegyesen izgalmas percein, óráin.  Az első generáció,  amely a multikulturális eszme égisze alatt kelt életre, ma már kikerült a középiskolai padból, mára sokuk nagyon sokra vitte, nagyon magasra került. Ez a réteg megkerülhetetlenné vált, olyan, mint a levegő, nem létezhet nélküle az élet.

Birodalom, multikulturális európai szuperbirodalom születésének vagyunk a tanúi, amelyen belül lenni biztonság,  egyben elkötelezettség is. Kinn maradni - egy bizonyos (gazdasági) értelemben -  őrültség, és bizonytalanság, míg nemzeti –népnemzeti szempontból virtus, hitvallás.

Más kérdés, hogy a kora középkor Károly Róbert és Nagy Lajos irányította Magyarország ereje és Európai presztízse hol van már? Hol van már a tavalyi hó? Na és mi van nálunk? Orbán Viktor erőből virtuskodik nem belátva, hogy egyszer csak elfogy a türelem és lenyomnak bennünket. Sajnos a kormány hallgatása a sok esetben is határeset, de leginkább antiszemita megnyilvánulásokra pofon egyszerű. Mi ezt, nem pedig multikulturális Európát akarunk. Pró és kontra megy a vita rólunk világszerte, de mi nem engedünk negyvennyolcból.  Ormos Mária azt mondja: Horthy nem volt fasiszta, nem volt antiszemita, de azért szobrot ne állítsunk neki. Sok mindenben például a zsidókérdésben, ha nem is mocskos a neve, de egyáltalán nem hófehér! Ormos Máriának igaza van. És igazunk van mindannyiunknak, akik azt sérelmezzük, hogy kormányunk, a Magyar politika sem a multikulturális változást, sem a „birodalmon” belül maradást, sem az Európai szabályok elfogadását nem akarja, miközben folyton-folyvást a pénzért az Európai Uniós pénzekért rinyál. Mi magyarok, akik nem hogy multikulturális államot nem akarunk, mi magyarok így többes számban, csupán európa pénzét akarjuk.  Ez a Magyar cifra!