Képzeljék el azt a napot, amikor arra ébrednénk, hogy nincs média, nincs hír, se telefon, se fax, se internet stb.  A  posta , a küldemények, s vele együtt a hírek is csak olyan régi módon érkeznének meg hozzánk. Úgy lenne, mint nem is oly rég. Nos, én belegondoltam, és megpróbáltam elképzelni, hogy mennyire lassulna le az élet, és mennyire válna ez előnyünkre, vagy hátrányunkra. Elárulom, nem sokra mentem az okoskodásommal. Foci EB napjait éljük, ezért stílszerűen, és röviden, íme az eredmény. Információs áramlás- Információ hiány = 1:1

Mielőtt kitérnék rövidke elemzésem részleteire, szeretném megvilágosítani,    miért foglakozom ezzel a témával? Egyáltalán, miért jutott eszembe ez most, a robbanásszerű információ haladás csúcspontján. Akkor, amikor az információ életünk minden percét, minden területét, hovatovább lassan már a gondolatainkat is befolyásolja.

Hát ez-az! A gondolatainkat is! Itt van elásva a kutya. Tetszik, nem tetszik, valóban így van.  Szó szoros értelemben a gondolataink is uralja már az információs hálózat, és annak üzemeltetői. Az információ a legtöbbünk számára ugyan ellenőrzött, szabályozott formában jelenik meg, ám esetenként, és egyre gyakrabban  minőségileg, és valóság tartalmilag szennyes áradatként köszön be mindennapjainkba, még jobban megmérgezve a már amúgy is legyengült, kiüresedett, és egyre sérülékenyebbé váló életünket.

Tudományos tézisek bizonyítják, de egyszerű paraszti ésszel is belátható és felfogható, hogy mit köszönhettünk - technikai értelemben - az információs haladásnak. Nem is akarom én az elért eredményeket sem boncolgatni, sem degradálni.  Sokkal inkább akarom tudni, megérteni, hogy mit köszönhetünk az információs dömping mentális hatásának. Na, ez a terület az, ami inkább szót érdemel. Állítom, a tudomány eme legelőre csapott  vívmánya mind mentálisan, mind morálisan többet  ártott, mint használt  az emberiségnek. A szabadság, a demokrácia rossz értelmezése folytán észrevétlenül, alattomosan, ha úgy tetszik, egyfajta szellemi tumorként rombol, és öl.

Nem keresve a jelzőket, az ide illő példákat, ki merem jelenteni, mára az információ, annak irányított és az esetek nagy számában kódolt áradása a legkomolyabb fegyver, amit ember, és az emberiség valaha is a kezében tartott.

Félre téve, s nem megemlítve itt  science fictions-ba illő feltételezéseket és elméleteket, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy rosszabbak lettünk, ingerültebbek, erőszakosabbak, talán nem túlzás a kifejezés, de gonoszabbak, mint voltunk száz, vagy ötszáz éve. Tudom-tudom, akkor is voltak háborúk, akkor is volt szenvedés, szegénység, mint ahogy sajnos ma is van. Régebben e, és   mára nagyon népszerű technika nélkül szerintem boldogabban éltek az emberek. Nem volt ennyi acsarkodás, gyűlölet és elidegenedés egymástól, mint manapság. Erősebbek voltak a közösségek, erősebb volt a közösséghez való tartozás érzése. Tudom, hogy a befolyásolásnak ősidők óta megvoltak az eszközei, és befolyásolták is  az embereket lépten, nyomon, mégis más, jobb, élhetőbb volt a világ. A nyugalmas élethez hozzátartozik egy bizonyos elszigeteltség, némely dolog elutasítása, belső világunk feltárása és megismerése. Nem puritánság ez, még csak nem is remetei élet! Arról van szó csupán, hogy időt adunk a dolgok történéséhez, azok megéretéséhez, s elsősorban saját magunk formáljuk egyéni véleményünket, nem pedig mások. Meg kell tanulnunk olvasni és értelmezni. Újból kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. El kell szakadnunk attól a gyakorlattól, hogy mások döntenek helyettünk, és mi ezt el is várjuk épp úgy, mint a mások által való - pld. állami - gondoskodást. Legfőbbképpen el kell szoknunk a trendek feltétel nélküli követéséről, mint ahogy el kell szakadnunk az uniformizmustól is. Tudományos háttér nélkül nem állíthatom bizonyossággal, de hiszek benne, hogy a  Kínai univerzizmus megismerése és megértése nagyban segítne kilábalnunk ebből a posványból, amiben élünk.

A ránk erőltetett információs áradat semmi másra nem jó, csak is arra, hogy elbutítsanak bennünket, egyszerű „fogyasztó és termelő gépekké” neveljenek bennünket. Statisztikai számokká, - ami mára már sikerült is- lerombolva azt, ami a legfontosabb az ember létében: a gondolkodást!  A szentté avatott globalista templomok, a  bevásárló csarnokok rabjaivá, globalista és újkori szentek a celebek, pina és faszmutogató hermafroditák, beszélni sem tudó, de könyveket író és kiadó analfabéták , valamint az őket bemutató Tv csatornák trendkövető automatákká, bólogató Jánosokká nevelnek bennünket. Tudatosan ketté, sok helyütt több felé szakítják a társadalmakat, mert kell a feszültség az üzlethez, kell a „balhé” a profit előállításához. Tudat alatt megtanítottak bennünket gyűlölködni, acsarkodni. S lám, mi meg is tanultuk a leckét. Acsarkodunk dalolva, önként.

S hogy van-e javaslatom mindezt elkerülendő, be kell valljam nem sok. Megmaradt bennem a félelem a jövőt illetően, miközben magam is lelkes felhasználója vagyok e vívmánynak, noha az acsarkodás még nem lett lételemem, bár csak idő és megfelelő ideológia kell hozzá, és maholnap klubtag leszek én is.

Csak az acsarkodás ne lenne, csak ezt tudnánk valahogy mellőzni! De sajnos a technika ebben az értelemben buta, (vagy tudatosan lebutított) mert nem tudja érzékelni mikor, melyik pillanatban, milyen érdeknek megfelelve, s kit képviselve szabadíthat el egy-egy gondolatot és vele együtt a poklot. Képtelen arra, amit nekünk magunknak kellene megtenni: nem tud az adott pillanatban kikapcsolni, lelépni a hálózatról, mert megszoktuk, hogy az információ folyamatosan része életünknek, olyannyira, hogy a nap huszonnégy órájában zsong körülöttünk a világ. Életszerűtlen, ennek ellenére mégis senkit nem érdekel.

Egy felnőtt, családot nevelő ember, napi két óra informálódással meg tudja oldani az életét. A többi maradhatna a kultúrára, a családra. De nekünk más kell, mert mások mást akarnak. Döntöttek helyettünk, s boldogan csócsáljuk a moslékot. Igaza volt Kertésznek, moslékzabálók lettünk

Mára megmarad nekünk itt hazánkban, és tágabban a világban a szétszakadás, az acsarkodás mámora, a gyűlölet fűtötte apró rejtett örömök gyönyöre, s megmarad a szellemi és testi kiüresedéstől való félelmünk, miközben egyre csak acsarkodunk.

Állandóság, biztonság a két varázs-szó, aminek tartalmát eltiporták. Ma ugyanis ezeknek a hiánya lett a normális!!!!

Hellseher