Életünk minden perce, minden négyzetcentimétere át van itatva vele,… génjeinkbe van kódolva a keresztény kultúra. Az anyatejjel szívjuk magunkba. Befogadjuk, eggyé válunk vele, s minden gát nélkül mi is tovább adjuk az örökítő anyaggal, gyermekeinken keresztül a szebb, jobb, boldogabb jövő reményében.  Mára, napjainkra elérkezett az idő, amikor is a kereszténység, itt a Kárpát-medencében, szélesebben értelmezve Európában, hovatovább szerte a világban úgy is mint kultúrkör, és úgy is mint vallás, komoly válságot kénytelen átélni. Tudjuk az eucharisztia létrejötte óta, hogy mit jelent az Úr teste és az Úr vére! Elfogadom, mára talán megkopott és kiszürkült ennek a fontossága az emberek szemében, de  mint mondtam genetikai, örökléstani és kultúrkör szintjén biztosan jelen van minden ember életében. Felteszem a kérdést: a felgyorsult és informálisan kitágult, a közel kétezer éve történtekhez képest modern világunkban, milyen szerepe lehet az eucharisztia újra értelmezésének?  Mert  világszerte próbálnak új értelmezést találni, minek okán  van ahol ez, mármint az értelmezési vita megmarad a teológia, vagy más tudományágak keretein belül. Vannak olyan helyek, - keresztény kultúrkörben élők, - ahol a valláskövetők mindenkori, aktuális igényeit figyelembe véve az értelmezést, a valláshagyomány követését rábízzák magára az emberre. Aztán vannak olyan helyek, ahol az újraértelmezést, egyáltalán Jézus tanítását, a kenyér és a bor  jelképe alatt  kormányszintre emelik.

Miért is vetem fel ezt? Azért, mert Jézus nem parancsolt, nem utasított,… Ő csupán tanai meghallgatását, azok követését kérte, ha értő fülekre talált! Apostolai megértették és követték őt, majd később  nézeteit tanítani kezdték, önként, önkéntes hallgatósággal, szabad akaratból. Hova jutottunk mára? Úrnapja előtt egy nappal azt hallom, hogy az iskolai étkeztetésben meghirdetett „étkeztetési reform” égisze alatt a pénteki húsfogyasztást tiltják önkormányzati szinten. Nem azt hallom, hogy elevenítsük fel a régi körmenetek hangulatát, élesszük fel annak közösségi erejét, amint az úrnapi körmenetre készülvén virágszirmokat gyűjt az ember, virágba öltözteti a környezetét. Nem! Azt hallom, hogy magas politikai szinten elrendelik a pénteki nap újraértelmezését, a böjt kötelezővé tételét! De tennék nyíltan, ne sunnyogva, fű alatt! Mert lehet boltokat bezárni vasárnap, - táplálva mihaszna badar reményt -, hogy több ember látogassa meg Isten házát. Mert lehet a pénteket hús nélkülivé tenni! Lehet, újra kötelezővé tenni a hitoktatást és iskolai szintre emelni a reggeli imát, de nem lehet parancsszóra a fejekbe, a megkeseredett lelkekbe visszatéríteni az elveszett hitet. Jézus megengedőbb volt! Ő hirdette, hogy szeressétek a kisdedeket, a gyermekeket. Böjt idején is megengedőbb volt a gyermekekkel szemben! Úgy tűnik  nálunk Magyarországon most ez a legégetőbb gond, hogy sunyi módon vezessük be a pénteki böjtöt az iskolákban és az óvodákban. A hatalom összetéveszti magát Jézussal, mert Jézus kompetenciáját szándékozik kisajátítani, az eucharisztiát maga módján értelmezni, háttérbe tolva a lényeget, magát az az embert.  Előre is bocsánatot kérek, ha nyersebben fogalmazok, ha kibillenek  az eucharisztia emelkedett miliőjéből amikor zárásképpen azt mondom: ettől hánynom kell!