...nézem ezt a nagy-nagy igyekezetet, ahogy a remélt koncért tülekednek a magyar pártok, az „elit”.Szánalmas, s egyben tragikomikus. DK-s Gyurcsánnyal és az orvosilag is hiperaktív Molnár Csabával, aztán a mostanában feltalált Millával, vagy a”libás” Bajnaival, ja és mekmesterünkkel Mesterházival. Hja, itt van még a Jobbik, az LMP, és nem utolsósorban a mindent akaró, a porcelánboltban elefántként mozgó Fidesz. A porond, - az azt megtestesítő ország rendkívül törékeny, mély sebektől vérző, már-már csupán romhalmaz, igencsak ingatag. De a fent említetteket ez nem érdekli, figyelembe se veszik, hiszen mindegyikük meg akarja menteni, meg akarja erősíteni, stabilizálni. De rendbe lehet-e hozni úgy egy porondot, hogy mindenki rajta nyüzsög?...ugye, hogy nem. Normális?
Címkék: Közélet Publicisztika
Multikulturális csődről, vagy multikulturális sikerről beszélhetünk Európában a gigantikussá duzzadt gazdasági válság árnyékában, avagy éppen a multi kultúra kiterjedésének megtorpanása okozza minden baj forrását. Azt mondta nem olyan régen egy német hölgyismerősünk, hogy a multi kultúra megállt a német ajtókban. Ajtón belül remekül működik, de ajtón kívül rengeteg gond van vele. Hittem is, meg nem is, amit mondott, aztán nem sokkal ez után úgy alakult az életem, hogy lett összehasonlítási alapom, lett rálátásom a kérdésre. Egyáltalán akkor kezdtem megérteni, mit is jelent valójában a multikulturális életszemlélet, és politika.
Németországgal az élen sok térségbeli ország jó húsz évet vert ránk egy multikulturális Európa létrehozásának terén. Mi magyarok, és még pár vasfüggönyön inneni ország jó nagy lemaradásban van ezen a téren. Van tanulni valónk, és van honnan ellesni a jót, elvetni a rosszat.
Tanulhatnánk például a gazdasági szerkezet ilyen módon való átalakítását, vagy a különböző művészeti irányok integrálását, nem hanyagolva a nemzeti értékekre épülő honi kultúránkat. Aztán erőt-ötleteket meríthetnének politikusaink is hazánk felemelkedésének érdekében
Európa többsége, talán a németeket kivéve egységes Uniót akar a javasolt európai kötvények bevezetésével, bankuniót, amely ugyancsak a többség véleménye szerint megoldaná a jelenlegi problémákat. Elindulhatna a fejődés, beindulhatna a gazdaság motorja, s kb úgy 4-5év alatt utol is érnénk magunkat. Christina Lagarde az IMF vezetője is támogatja, sőt sürgeti a dolgot. Merkel asszonynak és a németeknek természetesen nem tetszik a javaslat, mert a mi,- jelenleg lemaradottak gyorsulása, ellenreakciójaként a német gazdaság lassulna. Sokak szerint Németországnak nem lesz elegendő ereje ellenállni ennek a nyomásnak. Vagy élére áll a kezdeményezésnek és egy megalakuló szuperállam vezetője lesz, vagy bukik minden államostul, pénzestül.
De hogy jön ide a multikulturális eszme és annak jelenlegi status quo-ja. Létezik-e egyáltalán ez a status quo? Mert bizony - nézve a legtöbb fejlett európai államgazdasági szerkezetét, - meg kell állapítani, hogy a nagymértékben törökországi, később a balkáni pokolból menekült és letelepült aktív réteg komoly potenciált visel európa gazdasági motorjának üzemben tartásában. Nem kell sokat menni, pár száz kilométert, és daruk ezreinek, tízezreinek a látványa fogadja az arra haladót. Minden épül, és mindenütt munkásemberek sürögnek. Lüktet az élet, már-már félelmetes az emberáradat. A gazdaság működik, a társadalom is, kisebb nagyobb ütközések ellenére minden a legnagyobb rendben van. Még akkor is ha Merkel asszony nem kívánja tovább pátyolgatni a mértéktelen költekezést, s akkor is, ha a köznép megállapítását úgy fogalmazzuk meg, a külföldi addi jó, ameddig dolgozik nekünk, de ne lépjen a hálószobánkba! Más kérdés, hogy az inkriminált közeg már régen belépett a hálószobába, s már régen túl van a szülőszoba vegyesen izgalmas percein, óráin. Az első generáció, amely a multikulturális eszme égisze alatt kelt életre, ma már kikerült a középiskolai padból, mára sokuk nagyon sokra vitte, nagyon magasra került. Ez a réteg megkerülhetetlenné vált, olyan, mint a levegő, nem létezhet nélküle az élet.
Birodalom, multikulturális európai szuperbirodalom születésének vagyunk a tanúi, amelyen belül lenni biztonság, egyben elkötelezettség is. Kinn maradni - egy bizonyos (gazdasági) értelemben - őrültség, és bizonytalanság, míg nemzeti –népnemzeti szempontból virtus, hitvallás.
Más kérdés, hogy a kora középkor Károly Róbert és Nagy Lajos irányította Magyarország ereje és Európai presztízse hol van már? Hol van már a tavalyi hó? Na és mi van nálunk? Orbán Viktor erőből virtuskodik nem belátva, hogy egyszer csak elfogy a türelem és lenyomnak bennünket. Sajnos a kormány hallgatása a sok esetben is határeset, de leginkább antiszemita megnyilvánulásokra pofon egyszerű. Mi ezt, nem pedig multikulturális Európát akarunk. Pró és kontra megy a vita rólunk világszerte, de mi nem engedünk negyvennyolcból. Ormos Mária azt mondja: Horthy nem volt fasiszta, nem volt antiszemita, de azért szobrot ne állítsunk neki. Sok mindenben például a zsidókérdésben, ha nem is mocskos a neve, de egyáltalán nem hófehér! Ormos Máriának igaza van. És igazunk van mindannyiunknak, akik azt sérelmezzük, hogy kormányunk, a Magyar politika sem a multikulturális változást, sem a „birodalmon” belül maradást, sem az Európai szabályok elfogadását nem akarja, miközben folyton-folyvást a pénzért az Európai Uniós pénzekért rinyál. Mi magyarok, akik nem hogy multikulturális államot nem akarunk, mi magyarok így többes számban, csupán európa pénzét akarjuk. Ez a Magyar cifra!
Fotó: googl
Címkék: Publicisztika
„Europe did not come to the G20 summit in Mexico to receive economic lessons” -nem azért jöttünk a G20-ak találkozójára, hogy kioktassanak bennünket!- fakadt ki ingerülten tegnap a G20-ak mexikói Cabosban tartott találkozóján Barroso. Az USA, India, Kína, Oroszország, Brazília, és még pár ország ugyanis felszólította az EU-t, és annak prominenseit, - köztük Merkelt,- hogy árulják már el végre, hogy óhajtanak kilábalni a válságból, mert az eddigiek nem sokra vezettek. Arról már nem is beszélve, hogy az IMF alapba 500 milliárd euró befizetésért lobbiznak. A világbank elnöke egyenesen viccnek nevezte ezt a szándékot. Az EU „hatalmasoknak” persze az sem tetszik, hogy mindezért cserébe nagyobb befolyást kérnek az IMF döntéshozó körében. Vajon eszébe jut –e Merkelnek és Barrosonak az, amikor 2 egész napon át oktatták Magyarország miniszterelnökét demokráciából és gazdaságtanból! Azóta, hogy minket földbedöngöltek, bedőlt Spanyolország, akinek egy napon belül 100 milliárd euróval segítettek, sőt - ellentétben velünk, akiktől egyenesen követelték a rohamos csökkentést, - nekik ajánlották az államháztartási hiány lassabb csökkentését.
Merkel persze haza beszél. Mára mindenki előtt köztudott, hogy egyes EU országoknak egyenesen hasznos a válság, a hitelek kihelyezése, mert amíg pld a németeknek alulértékelt az euro, addig nekünk felülértékelt, így minden egyes közös mozzanat nekik hasznot, míg nekünk deficitet okoz. Jó, hogy az Istenért sem ismerik el a versenyelőnyt, ám az őszi választásokon Merkelnek igen-igen meg kell izzadnia majd, ha a miértekre magyarázatot követel a választó!
Gondot jelent mindez Görögországnak is, hiszen a választások utáni viszonylag csendes hételeje után holnap eljön az igazság órája. Választ kell adni a választóknak arra az igen egyszerű kérdésre, hogyan tovább? Lesz koalíció, vagy sem? Mert az teljesen egyértelmű, hogy koalíciós kényszer van, ebbe vagy belépnek, vagy dől az EU!
Hogy képzelhették az EU vezetői, hogy ilyen messze elmehetnek büntetlenül? Hogy képzelheti pld Putyin, hogy - bár országára nem jellemző a demokrácia,- büntetlenül rángathat 150 millió oroszt? Az oroszok másképp gondolják, mert tíz, sőt százezres tüntetésekkel tiltakoznak Putyin erőpolitikája ellen. A szög ki akar bújni a zsákból!
Vagy itt van Izrael! Eddig az volt a bevett szokás, hogy ő bármit és bárkivel megtehet! Meg is tett sok mindent a világ szeme láttára, ám mára egy két ország úgy gondolta megleckézteti a gőgős államot. No nem fegyverrel, - azért ott még nem tartunk- csupán gazdasági szankciókkal. Svájc és Dél Afrika után immár Dánia is bevezette azt az egyszerű dolgot, hogy ami nem Izrael állam területén terem meg, és nem ott állítják elő, az nem Izraeli. Kvázi „egyfajta bojkottal, úgynevezett átcímkézéssel” fel kell hívniuk vásárlóik figyelmét arra, hogy ami a Jordán folyó nyugati partján terem * az a termék nem viselheti a Made in Izrael címkézést. Így ezekre az árucikkekre a következő feliratok kerülnek.” Nyugati parton készült, izraeli telepes terület”, ill. „Kelet-Jeruzsálemben készült” Willy Soevndal dán külügyminiszter szerint így lehet tudatosítani Dánia polgáraiban az Izraeli telepesek jogtipró magatartását . Az EU a közel-keleti béke legfőbb akadályának tartja a telepeket.
Aztán itt van kormányunk Erdélyi politikájának csődje. Hiába volt a nagy hajcihő, dísztemetésekre tett kísérlet, kampánysértés magyar államfői részvétellel, hiába volt bármi, az erdélyi emberek úgy szavaztak, ahogy nekik tetszett. No persze lett ennek a nagy igyekezetnek is eredménye, hozadéka: még jobban megosztották a magyarságot, mint volt eddig: gratulálok hozzá! Jobban tenné Tőkés püspök úr, ha nem politizálna. Nem akarom Frundáékat, az RMDSZ-t felmagasztalni, de tény, most ők győztek. Csupán egy kis bökkenő van: nem a helyhatósági választásokat nyerték meg, hanem legyőzték a magyarokat, vagyis önmagukat.
Nagy a sürgés-forgás a teve utcában is! Visszanyalt a fagyi. Aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. „hallgat a mély , fecseg a felszín,” s vajon mit rejt még a Duna, és mit rejtenek a sziget árnyat adó fái? Várjuk ki a végét!
Mint ahogy vártuk, és be is igazolódott, ugyan más területen és más aspektusban, de itt is visszanyalt a fagyi. Például nem vált be az erőszakos mérnökösíts a felsőoktatásban. Hoffman Rózsáék ennek ellenére mégis kötik az ebet a karóhoz, juszt is!- bár mindenki látja, és tudja: a betölthető helyek mindössze 10 százalékára volt felvételiző. Mert hát ki akar négy-öt éven át tanulni, majd húsz évig nyomorogni? A jelenlegi rendszer és felvételi szabályok ugyanis ezt generálják.
Nem folytatom a sort, bár folytathatnám a végletekig. Azzal zárom gondolataimat: mindenkinek ajánlom! Többet, sokkal többet kellene magunkba szállni, önvizsgálatot tartani, s csak aztán fagyizni!
* Az ENSZ a Jordán folyó nyugati partját és Kelet-Jeruzsálemet az ott élő zsidó telepesek miatt a nemzetközi jog alapján illegálisan megszállt területnek tartja.
Címkék: Publicisztika
Képzeljék el azt a napot, amikor arra ébrednénk, hogy nincs média, nincs hír, se telefon, se fax, se internet stb. A posta , a küldemények, s vele együtt a hírek is csak olyan régi módon érkeznének meg hozzánk. Úgy lenne, mint nem is oly rég. Nos, én belegondoltam, és megpróbáltam elképzelni, hogy mennyire lassulna le az élet, és mennyire válna ez előnyünkre, vagy hátrányunkra. Elárulom, nem sokra mentem az okoskodásommal. Foci EB napjait éljük, ezért stílszerűen, és röviden, íme az eredmény. Információs áramlás- Információ hiány = 1:1
Mielőtt kitérnék rövidke elemzésem részleteire, szeretném megvilágosítani, miért foglakozom ezzel a témával? Egyáltalán, miért jutott eszembe ez most, a robbanásszerű információ haladás csúcspontján. Akkor, amikor az információ életünk minden percét, minden területét, hovatovább lassan már a gondolatainkat is befolyásolja.
Hát ez-az! A gondolatainkat is! Itt van elásva a kutya. Tetszik, nem tetszik, valóban így van. Szó szoros értelemben a gondolataink is uralja már az információs hálózat, és annak üzemeltetői. Az információ a legtöbbünk számára ugyan ellenőrzött, szabályozott formában jelenik meg, ám esetenként, és egyre gyakrabban minőségileg, és valóság tartalmilag szennyes áradatként köszön be mindennapjainkba, még jobban megmérgezve a már amúgy is legyengült, kiüresedett, és egyre sérülékenyebbé váló életünket.
Tudományos tézisek bizonyítják, de egyszerű paraszti ésszel is belátható és felfogható, hogy mit köszönhettünk - technikai értelemben - az információs haladásnak. Nem is akarom én az elért eredményeket sem boncolgatni, sem degradálni. Sokkal inkább akarom tudni, megérteni, hogy mit köszönhetünk az információs dömping mentális hatásának. Na, ez a terület az, ami inkább szót érdemel. Állítom, a tudomány eme legelőre csapott vívmánya mind mentálisan, mind morálisan többet ártott, mint használt az emberiségnek. A szabadság, a demokrácia rossz értelmezése folytán észrevétlenül, alattomosan, ha úgy tetszik, egyfajta szellemi tumorként rombol, és öl.
Nem keresve a jelzőket, az ide illő példákat, ki merem jelenteni, mára az információ, annak irányított és az esetek nagy számában kódolt áradása a legkomolyabb fegyver, amit ember, és az emberiség valaha is a kezében tartott.
Félre téve, s nem megemlítve itt science fictions-ba illő feltételezéseket és elméleteket, csupán arra szeretnék rámutatni, hogy rosszabbak lettünk, ingerültebbek, erőszakosabbak, talán nem túlzás a kifejezés, de gonoszabbak, mint voltunk száz, vagy ötszáz éve. Tudom-tudom, akkor is voltak háborúk, akkor is volt szenvedés, szegénység, mint ahogy sajnos ma is van. Régebben e, és mára nagyon népszerű technika nélkül szerintem boldogabban éltek az emberek. Nem volt ennyi acsarkodás, gyűlölet és elidegenedés egymástól, mint manapság. Erősebbek voltak a közösségek, erősebb volt a közösséghez való tartozás érzése. Tudom, hogy a befolyásolásnak ősidők óta megvoltak az eszközei, és befolyásolták is az embereket lépten, nyomon, mégis más, jobb, élhetőbb volt a világ. A nyugalmas élethez hozzátartozik egy bizonyos elszigeteltség, némely dolog elutasítása, belső világunk feltárása és megismerése. Nem puritánság ez, még csak nem is remetei élet! Arról van szó csupán, hogy időt adunk a dolgok történéséhez, azok megéretéséhez, s elsősorban saját magunk formáljuk egyéni véleményünket, nem pedig mások. Meg kell tanulnunk olvasni és értelmezni. Újból kezünkbe kell vennünk a sorsunkat. El kell szakadnunk attól a gyakorlattól, hogy mások döntenek helyettünk, és mi ezt el is várjuk épp úgy, mint a mások által való - pld. állami - gondoskodást. Legfőbbképpen el kell szoknunk a trendek feltétel nélküli követéséről, mint ahogy el kell szakadnunk az uniformizmustól is. Tudományos háttér nélkül nem állíthatom bizonyossággal, de hiszek benne, hogy a Kínai univerzizmus megismerése és megértése nagyban segítne kilábalnunk ebből a posványból, amiben élünk.
A ránk erőltetett információs áradat semmi másra nem jó, csak is arra, hogy elbutítsanak bennünket, egyszerű „fogyasztó és termelő gépekké” neveljenek bennünket. Statisztikai számokká, - ami mára már sikerült is- lerombolva azt, ami a legfontosabb az ember létében: a gondolkodást! A szentté avatott globalista templomok, a bevásárló csarnokok rabjaivá, globalista és újkori szentek a celebek, pina és faszmutogató hermafroditák, beszélni sem tudó, de könyveket író és kiadó analfabéták , valamint az őket bemutató Tv csatornák trendkövető automatákká, bólogató Jánosokká nevelnek bennünket. Tudatosan ketté, sok helyütt több felé szakítják a társadalmakat, mert kell a feszültség az üzlethez, kell a „balhé” a profit előállításához. Tudat alatt megtanítottak bennünket gyűlölködni, acsarkodni. S lám, mi meg is tanultuk a leckét. Acsarkodunk dalolva, önként.
S hogy van-e javaslatom mindezt elkerülendő, be kell valljam nem sok. Megmaradt bennem a félelem a jövőt illetően, miközben magam is lelkes felhasználója vagyok e vívmánynak, noha az acsarkodás még nem lett lételemem, bár csak idő és megfelelő ideológia kell hozzá, és maholnap klubtag leszek én is.
Csak az acsarkodás ne lenne, csak ezt tudnánk valahogy mellőzni! De sajnos a technika ebben az értelemben buta, (vagy tudatosan lebutított) mert nem tudja érzékelni mikor, melyik pillanatban, milyen érdeknek megfelelve, s kit képviselve szabadíthat el egy-egy gondolatot és vele együtt a poklot. Képtelen arra, amit nekünk magunknak kellene megtenni: nem tud az adott pillanatban kikapcsolni, lelépni a hálózatról, mert megszoktuk, hogy az információ folyamatosan része életünknek, olyannyira, hogy a nap huszonnégy órájában zsong körülöttünk a világ. Életszerűtlen, ennek ellenére mégis senkit nem érdekel.
Egy felnőtt, családot nevelő ember, napi két óra informálódással meg tudja oldani az életét. A többi maradhatna a kultúrára, a családra. De nekünk más kell, mert mások mást akarnak. Döntöttek helyettünk, s boldogan csócsáljuk a moslékot. Igaza volt Kertésznek, moslékzabálók lettünk
Mára megmarad nekünk itt hazánkban, és tágabban a világban a szétszakadás, az acsarkodás mámora, a gyűlölet fűtötte apró rejtett örömök gyönyöre, s megmarad a szellemi és testi kiüresedéstől való félelmünk, miközben egyre csak acsarkodunk.
Állandóság, biztonság a két varázs-szó, aminek tartalmát eltiporták. Ma ugyanis ezeknek a hiánya lett a normális!!!!
Rossz ember, rossz a gyereke is, hallottam az elhíresült kitételt sokszor, és sok helyen a hatvanas években. - Kulák fajzat, csendőr vót’ a nagyapja is! Most meg azt hallom, jaj csak ezzel ne kezdj, ez fajtatiszta MSZP-s, vagy belvárosi zsidó. Amaz meg rohadt náci, akinek ki kell ontani a belét! A szomszédom zsíros gazdag német, mások szerint a másik mocskos ruszki, aki újra elfoglalja hazánkat és újra leigáz bennünket. No, arról már nem is beszélve mondják, hogy ukránoké a fél Balaton. Az UNIÓ is csak ellenünk erősködik, amíg másoknak elnéz dolgokat. Bennünket utálnak szerte a világban. Nincs Nemzeti Alaptantervünk, mert minek az, ami van, amit készítenek az úgysem jó. Mindenkinek nem jó!
A pápa inasa Rómában, a Vatikánban fúrja az egyház fejét, s közben a Vatikán gőzerővel dolgozik egy rituális, ám egyelőre igaznak tűnő Vatikáni gyermekgyilkosság elkendőzése ügyében. Amerika, Franciaország, Németország hallgat, mialatt Szíriában gyermekek százait mészárolják halomra - késekkel - a kormányerők.
Most Amerika, Franciaország, Németország EU képviselői is hallgatnak. Hallgat Daniel Kohn Bendit is a demokrácia és az emberi jogok felkent Francia élharcosa is,aki egy gyengécske médiatörvény okán szimplán lefasisztázta Magyarország kormányfőjét, mint ahogy hallgat a világ. A szír gyerek nem gyerek. Német gyerek, amerikai gyerek, francia gyerek, na, az gyerek!
Képzeljük el, hogy ezek az árnyalatok nélküli dolgok továbbfejlődnek, tobzódnak. Képzeljünk el egy olyan országot, ahol, nem lesz más, csak fekete és fehér. Ahol még az alapszíneknek sem lesz létjogosultsága. Gondoljunk bele: Vagy lesz kenyér, vagy nem! Vagy egészségesek leszünk, vagy meghalunk.
Képzeljük el: Kelet Magyarország és Nyugat Magyarország között háború, polgárháború dúl. A harcosok emlékezetében még elevenen élnek a tisztogatások rémisztő emlékképei, miközben újabb bevetésre készülődnek. Sokan állítják, még mindig tart a kényszer kilakoltatások sorozata. Százezrek halnak meg a polgárháború poklában, és nincs rá válasz, hogy elérünk-e valamit, vagy sem?
Árnyaltabbak lettek a dolgok, vagy árnyalatok nélkül kell tovább élnünk, meg nem értve, hogy semmi sem csupán ez, vagy az.
Pillanatképek árnyalatok nélkül. Árnyaljunk. Politikusok, mi emberek, keresztények, zsidók, jehovák. Gyerekek a játszótéren. Rózsafüzért morzsoló öregek, fiatalok, világfiak, valamennyien végre gondolkodjunk!
Szerbia után, Szudán, Egyiptom, Líbia, a lázongó kelet. Ha a láng, a hév átcsap ide, akkor mit teszünk? Árnyaljuk a kialakult helyzetet, vagy inkább meghalunk?
Azt gondolná az ember, mi sem egyszerűbb ennél, s máris megválaszolható a kérdés, de ha jobban belegondolunk nem is olyan könnyű párhuzamot találnunk. Normális esetben az ember nem lévén történész, nem foglakozna azzal, hogy együtt említse a fent nevezetteket. Ám a mai helyzetben, napjainkban ritkán jelenthető ki, hogy normális a helyzet. Sajnos úgy néz ki, egyelőre menthetetlenül túl van politizálva a társadalom, és így is marad egy darabig. Másokkal szemben én sokáig hittem abban, hogy ez csak átmeneti dolog, azonban mára be kellett látnom, hogy tévedtem. Tényként kezelhetjük, hogy társadalmunk képtelen felülkerekedni kicsinyes személyi érdekein, képtelen egységben létezni. Az ősidők óta időnként felbukkanó mentálhigiénés, s csak kizárólag magyarokat megfertőző betegség újra erőre kapott, újra fertőz. Nos, mielőtt kitérnék az alcímbeli kérdésre, szeretném leszögezni: én személy szerint - hála a teremtőnek - immunis vagyok erre a betegségre. Hogy egyértelmű legyen, nevezzük nevén a betegséget: gyűlölet.
A kór nagyon-nagyon alattomos, hosszú ideig tünetmentes. Sajnos, és ezért nagyon veszélyes, a lappangási idő alatt olyan mértékben fertőződik meg az érintett, a kór olyan mélyen tokozódik be, hogy gyógyítására kevés az esély. Nem halálos kimenetelű minden esetben, de kiterjedt fertőzés esetén, pld, mint amilyen társadalmunkat jelenleg érte, igenis halálos!
Szóval, lehet a gyűlölet halálos? Igen lehet! A kór kilépett a lappangási időszakból és immár az összes kórtünetét mutatva rombol, káoszba taszít, s ha nem szorítjuk vissza, ölni is fog.
Gyűlölet: Olvasom az újságokban, - a minap magam is írtam róla, - szobrokat öntenek nyakon, pro és kontra. Tudományos értekezések folynak a legmagasabb szinten, fasiszta antiszemitizmusról, és kommunista antiszemitizmusról. Mindenki harsogja a magáét, oda sem figyelve a másikra, miközben teljes sebességgel terjed - immár a határainkon túl is - a gyűlölet.
Nem fér a fejembe, kinek állhatott érdekében a szunnyadó parazsat felizzítani, kinek az érdeke ez az önpusztulásba vezető esztelenség. Korábban volt egy érzésem, - talán meggyőződésnek is nevezhetjük, - hogy mindez csupán a választási vereséget szenvedő baloldalnak lehetett az érdeke, ám mára tisztán látom, ez nem igaz! A jelenlegi kormányzat és a jobboldali média szintén okolható a szunnyadó tűz fellobbantásáért, a kór terjedéséért!
Toleranciahiányos, gyűlölködő lett immár nemcsak sajtó, de a tudományos világ is. A napokban olvastam, s meg is lepődtem azon, amit Komoróczy Géza történész professzor mondott a „ A Zsidók története Magyarországon című kétkötetes gigantikus munkájának bemutatóján. „ A honfoglalás előtt a magyar törzsek már találkozhattak zsidó kereskedőkkel. Ennél erősebb kapcsolatnak bizonyult a kazár birodalommal való érintkezés, amelynek nagyfejedelmi udvara zsidó hitre tért. A magyar törzsek a birodalom mellett vagy éppen annak keretei között éltek a 8-9 században, és volt olyan időszak, amikor a kazárok szövetségesei voltak. Márpedig könnyen elképzelhető, hogy nem csak a kazárok, hanem szövetségeseik vezetői is felvették a zsidó vallást. Ezért merem azt mondani- magamban egy kicsit nevetve azon a fricskán, amit ez a mélymagyar tudatnak jelent- hogyha valaki egyáltalán zsidó volt a honfoglaló magyarok között, akkor Árpád fejedelem biztosan.”
Aztán itt van a máig zavaros Károlyi korszak, amelynek megítélésében a jobboldal, a konzervatív oldal máig nem fogadja el, nem akarja megérteni Károlyi indítékait annak akkori politikájához. pedig Károlyi és kormányának szándéka a kisebbségi politika kialakítása terén példaértékű volt, - szándék szintjén, - máig nem ismétlődött meg. „Olyan széles körű autonómiát akart biztosítani a nemzetiségeknek, ahol például nemcsak saját nyelvükön folyik az elemi iskolai, hanem a középiskolai oktatás is. Ebben azok a nemzetiségek is részesülhettek, akik nem helyezkedtek el összefüggő területen, mint a németek. Az egységes tömböt alkotó kisebbség területén kantonhoz hasonló szerveződések (entitások) megalakítását tervezték. Ilyen volt a szlovákok számára a Slovenská krajina, a ruszinoknak a Ruszka krajina, a szlovéneknek a Szlovenszka krajina, valamint Róth Ottó próbálta a Bánáti Köztársaságot kialakítani délen, az etnikailag rendkívül vegyes Bánságban” Id. Wikipedia.
Horthy Miklóst a zsidótörvények aláírásáért, a vidéki zsidóság deportálásának engedélyezésért, valamint a németbarát kormányzásért támadják minden szinten. Érdemei nem számítanak, mint ahogy nem számít Károlyi Mihály érdeme sem, arról már nem is beszélve, hogy Árpád fejedelem zsidóvá való kikiáltása minden képzeletet felülmúl.
Csodálkozunk ezek után azon, hogy Nyírő Józsefet fasiszta íróként aposztrofálják, s magyar származású erdélyi vezetők hiúsítják meg székelyföldi újratemetését. Persze érdekes adalék, a zavaros közéletre jellemző, hogy az a katolikus egyház celebrál feloldozás nélkül misét vállvetve a történelmi egyházakkal, amely 1919-ben Nyírőt kiközösítette az egyházból.
Gyűlölet. Nézhetjük balról, vagy jobbról, ugyanaz a végeredmény. Káosz, zavar, majd zavargás, fájdalom, és újabb gyász. Kell ez nekünk? Szükségünk van arra, hogy papíron igazolja valaki, mi biztosan mentesek vagyunk, cigány, zsidó, vagy éppen szlovák, vagy román génektől. Mert a mai magyar parlamentben ül egy képviselő, aki efféle igazolást kért, és kapott egy Magyarországon bejegyzett, máig működő génkutató központtól. Ki kell-e mondani, szükség van-e arra, hogy tudósok, Czeizel Endrék kijelentsék: ez őrültség, tudománytalan, csak arra szolgálhat, hogy a rasszizmust áltudományosan igazolják. Márpedig kijelenthető, fajtiszta magyar nincs, hiszen a magyarság génállománya a legkevertebb Európában, már Árpádék népe is kevert volt, a történelem során itt egy génkohó jött létre. A magyarokról végkép nem mondható el, hogy lenne egy jellegzetes genetikai spektrumuk – ami jó, mert minél kevertebb egy nép, annál nagyobb az életereje. Az más kérdés, hogy Czeizel szerint nem vagyunk erre méltók, mert önpusztító életet élünk.
Mi a baj velünk, hol és ki, kik rontották el? Van egyáltalán esélyünk a megbékélésre? Voltunk-e valaha is békességben? Ez a sorsunk? S mindazok, akik mindezt a sorsot, ezt a békétlenséget nem akarjuk elfogadni, keressünk magunknak új hazát? Vagy menjünk ölre, s vívjuk meg csatánkat vélt, vagy valós igazunkért?
Kérdések, amelyekre válaszok kellenének. De ki adja meg a válaszokat? Azt hiszem uniformizált válasz nincs ezért valószínűleg önmagunknak, önmagunkban kell megtalálni a válaszokat addig, amíg nem lesz késő!
Jobb és baloldal, haladók, konzervatívok, - mindnyájunknak voltak és vannak jeleseink, és voltak, de ne legyenek újra Szamuelyjeink, vagy Prónay Páljaink.
Kertész Imre Nobel díjas író folyamatosan szidja hazáját.2009-ben a Német Die Weltnek több sértő kijelentés között az alábbiakat nyilatkozta „ hazugok és antiszemiták országa”. Pár évvel később ismét nyilatkozási roham vett rajta erőt és egy interjú során ilyen képet festett hazájáról „. A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Egy nap majd valószínűleg úgy fognak elbukni, hogy nem fogják tudnák, miért (történt)"
Vele párhuzamosan más írók is vették a fáradságot és alázták, szidták hazájukat. Ilyen író az ugyancsak Kertész,- Kertész Ákos rendező. „"a magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: "ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ". De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire. Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt. Így aztán nem is kapott soha föloldozást!"
Itt van az Amerikai Magyar Népszava a lelkes főszerkesztőjével. Véleményem szerint Bartus László főszerkesztősége ideje alatt annyit ártott a magyarságnak mint amennyi ártalom ezer év alatt érte hazánkat.
Tegnap Kádár János szobrát avatták. Moldova György Kádár szobrát simogatva a volt kommunista pártfőtitkárt Szent Istvánhoz hasonlította, proletárszentnek nevezte, majd a következőket mondta: az ország nem méltó az egykori pártfőtitkár emlékéhez, s megtagadva azt "rászolgál minden jelenlegi és eljövendő nyomorra és megaláztatásra".
Lehetne folytatni a listát, vannak még sokan akik így, ilyen módon gyűlölik hazájukat. Kell-e ezekhez a szavakhoz magyarázat? Meg kell-e ezeket a sorokat magyarázni? Ugye, hogy nem!
Ökörnyálban úszott lábam előtt az erdő aljnövényzete, miközben a nap erőtlen sugarai be-bekukkantottak a fák közé. Hűvös volt, ezért összébb húztam magamon a dzsekimet, és mélyebbre nyomtam kalapomat a fejemen. Szokásomhoz híven, - bár jól ismertem a helyet - körbevizslattam, disznótúrást kerestem. Pár lépés után nem messze fel is fedeztem nyomait egy kisebb kondának, akik valószínűleg egy egész telepre lelhettek, mert igencsak kiterjedt volt a feltúrt aljnövényzet. Nem sok kellett ahhoz, hogy megállapítsam a keserű tényt, itt bizony egy fia gombát sem találok. Fél órai gombászás után pár kékhátút és egy vén, csiga rágta vargánya búslakodott a kosaram alján. A nap egyre erősebben tört be a fák közé, ezért megálltam, és könnyítettem a ruházatomon. Kulacsomból ittam pár kortyot, aztán újabb, általam ismert terület felé vettem az utamat. Vízmosások délre néző oldalain, ott, ahol a disznók nem járnak, találtam pár gyönyörű sárga rókagombát. Mikszáth Kálmán nyelvezetén „csirkegombát.” Majd ettől a helytől nem sokkal messzebb egy termetes sárga korallgombát, tájnyelven seprűgombát aminek igencsak megörültem. Kilenc felé járt az idő, amikor kiléptem az erdőből és kismotoromra pattanva elindultam haza.
Korábbi gombászásomhoz viszonyítva nem volt figyelemre méltó „fogásom”, de azért éppen elegendő egy igazi göcseji tárkonyos gombaleveshez. Egy üveg hideg sör elfogyasztása közben elintéztem teendőimet az erdészház körül, majd nekiálltam az ebédem elkészítéséhez. Szalonnát daraboltam és pirítottam a lábasban, eközben az otthonról hozott, és már konyhakész zöldségeket, a sárgarépát, a fehérrépát felkarikáztam, majd az aranysárgára pirult szalonnához öntöttem. Egy pár szál petrezselyemzöldet, majd az ugyancsak otthonról magammal hozott, fagyasztott medvehagyma csokrot vágtam a párolódó zöldségekhez. Pár perc kellett ahhoz, hogy a néhány gombát megtisztítsam, és „öregre” darabolva az edénybe dobjam. Kis vizet öntöttem rá, majd úgy tíz percig lefedve pároltam. Eközben házi tarhonyát, „reszelt tésztát” pirítottam a sütőben, amit hamarosan bele is raktam az edénybe. Egy órai főzés után beleraktam még egy darabka babérlevelet, egy csipet tárkonyt, és a liszttel elhabart tejfölt, aztán befejezésképpen egy fél citrom levét csavartam bele. Még pár perc kellett a sózáshoz, s máris kész lett az Igazi, göcseji erdei gombaleves.
Krúdy nyomdokaiba nem léphettem, nem írhattam olyan művészettel erről az általam készített ételről, - magáról a főzésről, - mint Ő, vagy akár Mikszáth, nem is ez volt a célom. Inkább vállaltam az ismeretlen hős szerepét. Mert ugye” … a szakács műve múlandó: minél jobb, annál hamarabb elpusztítják. Ő maga is titkos hős, jobbára ismeretlen; a konyha egyszerre szabadságának és száműzetésének helye.” – írja az 1690-es évek végén megjelent első nyomtatott magyar nyelvű szakácskönyv monográfusa.
Még valamit! Mikszáth nagyon szerette a hasát. A nagy Palóczról elnevezett kedvenc levesét ürühúsból, gyenge zöldbabból és csipetkéből készítették. Ha hinni lehet a mendemondának, halálra tudta magát enni belőle. Ígérem, legközelebb amint be tudok szerezni egy kis ivartalanított juhhúst, megfőzzük együtt!
Hazánkban Húsvét után a hetedik hét vasárnapján, a szentlélek kiáradásának emléklét ünnepli a keresztény ember, az Ószövetségi zsidó ünnepet, a Sávautot, az új kenyér ünnepét pedig a zsidó ember. Ebben az időben ünnepeljük a tavasz érkezését, a megújulást is egyben, összekötve sok-sok népszokás felelevenítésével, megtartásával. Az ünnepvárás varázsa, amely mindmáig eltöltötte az embereket, arra késztetve őket, hogy virágokkal, tavaszi zöldekkel, szívet-lelket melengető új reményekkel és az azokat támogató mindenféle játékossággal, de legfőbbképpen és mindenek előtt közösen hajtsanak fejet egy szokásnak. Közös célok vállalásával deklarálják emberségüket, mások iránti tiszteletüket. Mert ha nem is mindig és mindenhol, kevés kivételtől eltekintve, nagyrészt, és általánosságban ez volt napjainkig a normális, ez volt a szokás. A két világégést megelőzően ütötte fel fejét a toleranciahiányos, másokat elfogadni nem akaró, és egyre nagyobb teret nyerő kirekesztő viselkedési norma. Szándékosan nem antiszemita jelenségről írok, mert írásom most nem erről szól, bár több vonatkozásban átfedés van a két dolog között. Antiszemitizmus már a bibliai időkben is tetten érhető volt, s elvezetett egészen a francia forradalom idejére Wilhelm Marr újságíró gyalázkodó féltudományos zsidó kirohanásáig, vagy a faji elmélet jeles úttörőjéig Houston Chamberlainig, aztán napjainkig. Én mégis a kirekesztésről írok. Sajnos mára odajutottunk, hogy ezeket az ünnepeket, szintén a szokás jogán lenézzük, degradáljuk, ahol lehet lekicsinyítjük, más esetekben megalázzuk. Szokás lett, divat.
Összefüggést próbálok találni a két véglet bekövetkezése között, és lám nem nehéz választ találni. A politika! A politika, a hatalom utáni mérhetetlen vágy az oka mindennek, mondhatnánk egyszerűen, de sajnos sokkal árnyaltabb a kép. Rá kellet jönnöm töprengésem közben, hogy maga az egyszemélyi ember semmivel sem ártatlanabb, érintetlenebb a közösség, vagy az őket képviselő a politikusoknál. Az egyszemélyi ember, az egyén felelős elsősorban mindenért, ami körülötte, ami érte, vagy ellene történik. Ha az egyén odafigyelne akár csak egy kicsit is arra, hogy mi, s kinek az okán hangzik el, illetve kinek az érdekében, vagy érdeke ellen, máris közelebb kerülnénk a keresztényi Szentlélek kiáradásának fogalmához, vagy akár a Sávauthoz is. Mert mi is történt a Szentlélek kiáradásának napján, vagy mi történt akkor, amikor az Úr elrendelte a zsidóknak a három fő ünnepet?
Elszakadva most a vallási, bibliai magyarázattól, lefordítva hétköznapi szavakra az elrendeltetést, az történt, hogy a próféták, a szószólók, szóvivők fejében világosság gyúlt. Világossá vált számukra a hogyan, és milyen törvények alapján éljünk kérdése. Válaszokat kaptak, bizonyosságot, követhető és hosszútávra tervezhető életforma modelleket mutattak az embereknek. Ez a megvilágosodás, ez a lelki, eszmei, tudati kiáradás nagyon sokáig volt nagyon sok népnek etalon, követhető és vállalható életforma. Voltak emellett persze háborúk, voltak rossz emberek,rossz, ideig-óráig rosszul működő diktatúrák és demokráciák, ám ezek a többséghez képest mindig csak elenyésző módon. Aztán Houston Chamberlain és több más európai politikus, vagy közéleti személyiség eszméin az 1900-as évek elején kezdődött, és Buchenwald, vagy Auschwitz lágererdejéhez, a táborok gázkamráihoz, az emberek, egy emberi faj kiirtásának vágyához vezetett. De így történt ez egy másik konstellációban is, egy másik sátáni despota birodalmában, Sztálin Szovjetuniójában. Emberek milliói pusztultak el származásuk, vagy vallásuk, eszmei kiállásuk miatt.
Nem tanultunk! Mára a multikulturális világmodell egészségtelen erőltetésének okán, ezek az eddig szórványosan előforduló problémák rövidebb történelmi pihenő után újra erőre kaptak . Houston Chamberlain eszméi, Sztálin alappolitikájának, Európa értelmezésének újjáéledését éljük. Európa, sőt Amerika tapsol Daniel Cohn-Bendit Francia Európai Uniós parlamenti képviselő keresztény ellenes kirohanásán, miközben mindenki tudja, hogy korábban gyermeknevelőként pedofil módon viselkedett a rábízott gyermekekkel. Ugyanígy pedofil módon viselkedtek a katolikus egyházak felkent papjai, püspökei is világszerte. Azon sem lepődünk meg már nagyon, ha az iskolában gyerek ver tanárt. Vagy ha a szülő a gyermeke „érdekében agyba-főbe veri az iskolai pedagógust. Ki csodálkozik manapság a közmédiák elkurvulásán? Prostituálódtak az újságírók, a média vezetői éppúgy, mint a gazdaság szereplő mind! Pornográf, élvhajszáz módon lett elfogadott a korrupció, a testiség felmagasztalása. Ismét teret nyert a nyílt erőszak. Összefüggést látok Chon-Bendit verbális erőszakossága és Nyírő József földi maradványait újratemetők között, mint Daniel Péter, Gyurcsány Ferenc díszbohóca között. Párhuzamot látok abban, ahogy a magyar parlamentben elfogadottá vált a tények semmibevétele, úgy válik és vált ténnyé az, hogy ilyen díszbohócok szobrokat öntsenek le festékkel, mások más módon gyalázzanak meg síremlékeket.Moldova György Kádár Jánost Szentistváni magaslatokba emelve avatja annak kőszobrát, amíg máshol Gárdák, erőszervezetek alakulnak. Nyíltan kirabolják állami felügyelet mellett az embereket. Végrehajtók gyötrik az embereket. Szolgáltatók viselkednek és rendelkeznek sorsunkkal Néróként, és égetik fel maradék reményeinket is. De a politika és Európa hallgat.
Nyakunkon egy újabb világégés lehetősége, de Európa hallgat, sőt megreguláz. Vígan köpköd a zsidógyűlölő, a Horthyt dicsőítő, majd az őt gyalázó, s Európa, a politika hallgat! Görögországban már égnek a fájdalom, a romlás, a végkifejlet lángjai, de Európa nem tüzet olt, hanem szít! Félek Pünkösd okán Erdélyben holnap nem a kegyelet, a gyász lángjai fognak égni, míg attól is félek, hogy a Csíksomlyói búcsú és a Jeruzsálemi, valamint szerte Európában a pünkösdi ünnepek okán atrocitások lesznek és felizzanak a gyűlölet zsarátnokai. Daniel Cohn Benditnek, az Európai Unió szankcionáriusainak, Daniel Péternek, a Jobbiknak, a Magyar Gárdának, Houston Chamberlain követőinek üzenem, igazuk, rész igazuk lehet, ám valamennyiüket figyelmeztetem, ne játsszanak a tűzzel, mert megégnek! Gondolatim befejezendő, reménykedve arra kérem embertársaim, hogy Pünkösd okán, a Szentlélek kiáradásának emléknapján szakítsanak a hagyománnyal és ne várjanak az apostolok, felkent papok útmutatásaira, vegyék kézbe életüket és állítsák meg a gyűlölet terjedését. Az Úr is így szólt: ” Ábib hónap megszabott napján üres kézzel ne jelenj meg előttem!” Nos, én is ezt kérem! Ne jelenjetek meg üres kézzel: hozzátok magatokkal és vessétek el a megértés, a tolerancia magvait.
A holland ember nem álságos, szembe tud nézni a valósággal még ha az fájdalmas is, vallja dr.De én,... Jong holland orvosnő aki a halálhoz való jogért küzd már több évtizede. S milyenek vagyunk mi, magyarok. Álságosak ?
Ott tarthatott már, az élet és a halál mezsgyéjén. Én, aki itt maradtam, aki még nem jártam ott, sőt a közelében sem annak a bizonyos mezsgyének, azt gondolom, hogy Ő az utolsó pillanatig tudta,érezte hogy mellette vagyok. Érezte ez egyértelmű, hiszen időnként bár erőtlenül, de szorítani próbált a csonttá soványodott kezében lévő kezemen. Arca sima volt, nem mutatkoztak rajta fájdalomra utaló jelek. Szeme, mikor ha csak résnyire is kinyílt, vízszínűnek tűnt. Olyan nyugodt volt, olyan békés, és mégis rettenetes. Abban a pillantban, amikor hirtelen megemelkedett a mellkasa, megfeszült, mint íjnak a húrja, akkor a szája sarkában véltem felfedezni az iszonyatos fájdalmat. Nem tudtam gondolkodni, béna és tehetetlen voltam, talán már fásult is a sok fájdalomtól, ami a szívemet marta. Aztán nagyot sóhajtott és átlépett a mezsgyén, én meg ott maradtam magamra. Haragudtam rá nagyon: miért hagyott itt? Aztán meg haragudtam magamra, hogy miért hagytam hónapokon át szenvedni? Miért nem tettem valamit? Az orvosa azt mondta később, amikor már elmondhatta, hogy annak ellenére, hogy nem volt képes fizikai reakciókat „produkálni”, nem tudta felém, felénk emberfeletti fájdalmait jelezni, Ő igenis sokat, nagyon sokat szenvedett! Azóta ha nem is nyugodott meg, ha nem is háborog naponta a lelkem, de nem bírom elfelejteni azokat a perceket. Beleégtek az agyamba, és mint az égbolton lévő csillagok végigkísérnek hátralévő életemben.
1998 augusztusa volt, amikor édesanyám meghalt.
És hogy miért elevenítem fel, szaggatom fel a fájó emlékeket, sebeket? - mert most nem oly rég olvastam egy cikket egy újságban ( Hetek )az Eutanáziával kapcsolatban. Meglepődtem, de tény hogy már nem csak egy ország van, ahol törvényesen végeznek eutanáziát. Hollandia után Belgiumban és Luxemburgban is legálissá vált a kegyes halál intézménye. Svájcban és három amerikai államban, Oregonban, Washingtonban, és Montanában engedélyezik az orvosoknak, hogy asszisztáljanak az öngyilkossághoz.
Másrészt a hágai életvég klinika (Levenseindekliniek: orvosa és megalapítója szerint, „tilos vagy sem, a világ összes országában csinálják!”
dr.De Jong azt mondja nem jó érzés olyat tenni, ami nem törvényes. Egyesületük (Jog a halálhoz) ezt figyelembe véve harcol, lobbizik ma is azért, hogy pld Hollandiában engedélyezzék minden 70 év feletti állampolgár részére a kegyes halál lehetőségét. 28 évig küzdöttek azért, hogy a Holland parlament megszavazza a törvényt. Napjainkra megtörtént, s máig rendben működik. Csak 2010-ben 8500 ember kérelmezte, hogy segítsék át az orvosok a túlvilágra. Egyharmaduk már túl van az eutanázián, egyharmaduk kérését elutasították, míg egyharmaduk meghalt mielőtt döntés született volna kérvényükről. Csak a tények kedvérét dr.De Jong elmondta, hogy az elutasítottak nagy többsége öngyilkos lett, ami igazán szörnyű.
És van itt még valami, mielőtt visszatérek az alaphelyzethez. Túl a moráliskérdéseken, ez a valami pedig a pénz! A halálos dózis ára ugyanis nem csekély. A Holland Királyi farmakológia társaság adja ki azon gyógyszerek listáját, amelyekből javasolt előállítani a szert. A szer 30 perc alatt fejti ki hatását- ez alatt van idő elbúcsúzni szeretteinktől,- és a holland klinikán 1200 euróba kerül.
Visszatérve édesanyám halálához, vissza oda, amikor heteken át ágya mellet ülve, állva, tipródva láttuk, tudtuk, hogy szenved, iszonyatosan szenved. Mit tehettem volna, mit tehettünk volna, hiszen akkor még, sőt máig nem engedélyezett hazánkban az eutanázia! De mit tettem volna akkor, ha engedélyezett? Nem kiterjesztve a kérdést a társadalomra, leszűkítve csupán saját személyemre, valóban: Mit tettem volna én?
Felnőttem-e már ehhez a Hollandiában mára intézményesített, a holland kultúra részévé vált, nekem még mindig morbid emberi normához? Bizonytalan vagyok, egyúttal zaklatott, mert a cikk felkavart, és olyan kérdések megfogalmazására ösztönöz, amelyek kimondom őszintén, kellemetlenek számomra.
Mindazonáltal továbbra is tény és ténykérdés, mi a jobb, méltóságban elmenni, vagy méltatlanul szenvedni hagyni szeretteinket csupán azért, mert évszázados rögződéseinkhez ragaszkodunk.
Utolsó kommentek